-
Na, de mi a helyzet napszemüveg fronton?
Ahhoz, hogy egy megfelelő outfittet összeállítsunk, elengedhetetlen hozzá a tökéletes kiegészítő(k). Azaz a táska, ékszer, esetleg kendő, de ami egyre fontosabb lesz a napsütésben az bizony a napszemüveg. Azok, akik követik az aktuális trendeket, de azok is, akik kezdő divatmogulok tudják, hogy évente alakul a napszemüveg fronton is az aktuális divat. Beszéljünk a keret formályáról, vagy akár a lencse színéről. Bár, ahogy azt már egy korábbi cikkben is írta, divat terén nincs sok új a nap alatt. Ez ebben az iparágban az egyik pláne, az állandó megújulás, amely tartalmazza mindazt, amit már egyszer megalkottak. Napjainkban pedig egyre divatosabb „anyáink” régi szekrényéből öltözködni. Én személy szerint úgy vallom, hogy napszemüvegekből sosem…
-
2020 ősz-tél trendjei
Bár most a világjárvány miatt sok minden háttérbe szorult, hiszen mindenki számára más dolgokra került át a figyelem. Egy olyan időszakban, amikor az egészségünk a tét, és sokan veszítették el a megélhetésüket, nem tűnik olyan fontosnak, higy épp mit viselünk magunkon az utcán, vagy milyen rúzst rejt a maszk maga alatt. Ezért is úgy gondoltam az elmúlt időszakban, hogy kicsit most visszafogom a hasonló divattal foglakozó tartalmakat, hiszen most más dolgokra kell koncentrálnunk. A kissé felszínes világunkban, most más értékek kerültek előtérbe, mint az összetartás, a fegyelmezettség, a tudatosság. Viszont az ilyen kis dolgok, mint a divat, és a legújabb trendek el tudják egy időre terelni a figyelmünket az év…
-
2020 tavasz-nyár leguralkodóbb trendjei
Végre közeledik a tavasz és reggelenként már hallani lehet a korán kelő madarak csicsergését. Bár egy ideig még nem tudunk végleg elköszönni a rossz időtől, de egy kis reményt meríthetünk a legújabb tavaszi és nyári trendekből. Hiszen, ha végre tényleg beköszönt a kikelet, már a legújabb divatnak megfelelő darabokban köszönhetjük majd a jó időt. A legnagyobb divatházak már ősszel bemutatták a legújabb kollekcióikat. Így nekünk már csak szemezgetnünk kell a legújabb trendek jegyében a kifutón végigvonuló kreációkból. Mint mindig, feltűnt újra pár letűnt trend, mely új életre kelve lepi majd el a boltok polcait. Valamint ismét vannak olyan hóbortok, melyeknek egy ideig most nem tudunk majd hódolni, és ezeket egy…
-
2019 őszi-téli trendek
Itt az ősz és ezt azt jelenti, egy újabb korszak érkezik el a divat színterén. Így elköszönhetünk a már rongyossá hordott trendektől, és friss és izgalmas ruhadarabokkal frissíthetjük fel ruhatárunkat. Mint minden évben vannak olyan trendek, melyek visszaköszönnek az előző szezonból, de mint mindig valami újdonsággal is készülnek nekünk a legnagyobb divatmárkák. Már tavasszal megtekinthettük a vezető divatmárkák kollekcióit, így már felkészülhettünk, milyen ruhák fognak ránk várni az ősszel. Most pedig elhoztam nektek is a legnagyobb trendeket, melyek a követező hat hónapban fogják uralni a divatot. Számomra is sok izgalmat tartogat az évszak, hiszen több kedvencem is visszatér, így a tyúkláb minta, a leopárd, valamint a csipke és bőr részletek.…
-
Kötelező darabok idén tavasszal! (2019)
Már bőven benne járunk a szezonban, így már szemügyre vehettük a boltok polcain a márkák legújabb kollekciók darabjait. A hatalmas választékban, viszont könnyen elveszhetünk a trendek rengetegében. Ezért arra gondoltam, elhozom nektek azokat a kötelező ruhadarabokat és mintákat, amikkel feldobhatjátok a ruhatáratokat, miközben behódoltok az idei legdivatosabb trendeknek is. Így a mai napon elhoztam 13olyan trendet, amikben biztosan te lehetsz a legdivatosabb az utcákon idén tavasszal! 1, Sálmintás ruha 2, Bőrszoknya 3, Snooker 4, Terepmintás darabok 5, Bőrdzseki 6, Batikolt mintás ruha 7, Farmer minden formában 8, Piton minta 9, Zebra darabok 10, Virágba borulva 11, Csíkos darabok 12, Pöttyös ruhák 13, Mindörökké leopárd Eliza…
-
Kedvenc kreációim az idei kifutóról
Mivel a divat az egyik legnagyobb szenvedélyem, így mindig figyelemmel követem a legújabb bemutatókat és kreációkat, így egy új szezon közeledtével mindig belevetem magamat a legújabb kollekciókba. Természetesen minden évben megvannak a kedvenceim, melyekbe első látásra beleszerelmesedem. A mai napon elhoztam nektek az általam legjobban szeretett kollekciók legszebb darabjait. Chanel A Chanel végre visszanyúlik a klasszikus Chanel eleganciához, amit az elmúlt időszakban kicsit szerettek volna felrázni. Most viszont igazi csajos darabokkal kápráztattak el. Újfent nagy hangsúlyt kapott a tweed, valamint itt is feltűntek a retro minták. A színeket főleg a föld és halvány cukorka színek jellemezték. A kollekcióban feltűnt pár érdekes és friss megoldás, mint a farmer, csipke és horgolt…
-
2019 tavaszi szezon 20 leguralkodóbb trendje
Végre elérkezett a Március és ezzel együtt kezdetét vette az új szezon is. Ilyenkor fontos, hogy sorra vegyük az érkező divat trendeket, hogy naprakészek legyünk abban, milyen ruhadarabok várnak ránk a követező hónapokban. Ez számomra mindig egy izgalmas időszak, hiszen ilyenkor újabb különleges darabokkal frissülhet a gardróbom. Leköszönnek az elmúlt hónapokban már unalmasra hordott ruhái, és új friss kreációk vehetik át a helyüket. A februári hónapban már ellepték a boltokat a legújabb kollekciók darabjai, így már szemügyre vehettük a legújabb trendeket. Már találkozhattunk a batikolt darabokkal, valamint a neonos, vibráló színű ruhadarabokkal. Sok olyan trend ütötte fel a fejét, melyek jobban tették volna, ha tovább pihennek, de feltűntek olyanok is,…
-
5 trend a tavaszi szezonból, ami már most nem tartozik a kedvenceim közé
Ahogy közeledik az új szezon, vele együtt búcsút mondhatok az idei kedvenc trendjeimnek is egyaránt. A következő szezon már most több szempontból sem a kedvencem, hiszen a lehető legtávolabbi trendeket szedték össze a tervezők, hogy egybe gyúrva kényszerítsék ránk. A február végével félre kell raknunk a csodás piton ruhákat és kiegészítőket, mert új vonulatok veszik át az uralmat. Valamint egy olyan alternatívát sem adtak, mely valóban megmozgatná a fantáziámat, és azonosulni tudnék vele. Így lehet az, hogy sok olyan trend tűnik fel most hosszú, és szükséges kényszerpihenő után, amiknek jobb lett volna tovább aludniuk. Így a kilencvenes és kétezres évek legfurcsább divatjai, most egyszerre szegték fel fejüket, hogy beszivároghassanak a…
-
13 kötelező ruhadarab idén ősszel
Minden szezonnak megvannak a legikonikusabb ruhadarabjai. Így színben, mintákba és szabásban is megvannak a legmeghatározóbb vonulatai a divatnak. A legnagyobb tervezők kifutóiról transzformálódnak a fast fashion márkák kínálatába. Így mi magunk is magunkon viselhetjük a legdivatosabb részleteket. A boltok polcait ellepik a legújabb kollekciók darabjai, és néha nagy feladat megtalálni közöttük azokat a darabokat, amivel nem lőhetünk mellé. Így a mai napon elhoztam nektek 13 ruhadarabot, amit mindenképp érdemes beszerezni ebben a szezonban, ha igazán trendik szeretnénk lenni idén ősszel. Ezek a darabok tökéletesen beilleszthetők a mindennapokba, így bármely ruhatár tökéletes kiegészítőivé válhatnak. 1, Piton mintás ruha Ebben a szezonban érdemes beszerezni egy ilyen darabot. Egyszerre lehet a hétköznapokat feldobni…
-
2018 őszi szezon 10 legnagyobb trendjei
Véget ért a nyár és ezzel együtt kezdetét vette egy újabb évszak. Az ősz mindig is kedves volt számomra, hiszen az esős napok hangulata és a lehulló falevelek mindig is közel álltak a szívemhez. Bár nehéz félretenni a libbenő nyári ruhákat, és súlyos anyagokra cserélni, de az új ruhák illatánál nincs andalítóbb. Az új szezon mindig izgalmas időszak, hiszen újabb izgalmas hóbortok szegik fel fejüket és rengeteg szépséggel találkozhatunk a boltokban. Minden bevásárlóközpont polcain roskadoznak a legújabb kollekciók darabjai csábítva arra, hogy mi is belevessük magunkat a friss divatba. Vajon mit is érdemes megvenni a rengeteg választékból, hogy igazán trendik lehessünk? Mik azok az idei trendek, amik nélkül nem térhetünk…