Divat,  Trendek

2020 ősz-tél trendjei

Bár most a világjárvány miatt sok minden háttérbe szorult, hiszen mindenki számára más dolgokra került át a figyelem. Egy olyan időszakban, amikor az egészségünk a tét, és sokan veszítették el a megélhetésüket, nem tűnik olyan fontosnak, higy épp mit viselünk magunkon az utcán, vagy milyen rúzst rejt a maszk maga alatt. Ezért is úgy gondoltam az elmúlt időszakban, hogy kicsit most visszafogom a hasonló divattal foglakozó tartalmakat, hiszen most más dolgokra kell koncentrálnunk. A kissé felszínes világunkban, most más értékek kerültek előtérbe, mint az összetartás, a fegyelmezettség, a tudatosság. Viszont az ilyen kis dolgok, mint a divat, és a legújabb trendek el tudják egy időre terelni a figyelmünket az év borzalmaival. Hiszen amíg ilyen kis dolgokban kis örömet lelhetünk, addig pár percre úgy tehetünk, nemsokára minden visszatér a rendes kerékvágásba. Emellett sokan a karantén után és közben is bosszúvásárlásba kezdtek, így ez már egy elfogadott fogalommá vált korunkba. Hiszen otthon ülve sokan a webshopok böngészésével feledtették unalmukat. Így a közelgő második hullám árnyékban elhoztam nektek az idei év leguralkodóbb trendjeit. Így, ha szeretnétek elszabadulni és kikapcsolódni az üzletekben való vásárlással, vagy nekivetitek újra magatokat a webshopokra, már tudni fogjátok, ezek azok az alapdarabok, melyekben biztosan a legtrendibbek lehettek idén. Persze ne felejtsétek otthon a maszkot sem!

1, Kasmír minta

Michalek Kors

2, Bőr

Fendi

3, Tyúkláb minta

Versace

4, Bársony

Balmain

5, Metál

Marc Jacobs

6, Poncsó

Balmain

7, Kheki

Balmain

8, Leopárd, Tigris

Marc Jacobs

9, Szatén

Balmain

10, Flitter

Michael Kors

11, Kék

Marc Jacobs

12, Buggyos ujj

Alexander McQueen

13, Mustársárga

Marc Jacobs

14, Kötött

D&G

15, Lánc minta

Balmain

16, Rojtok

Dior

17, Bőrdzseki

Moschino

18, Steppelt

Alexander McQueen

19, Őzbarna

Marc Jacobs

20, Kockás minta

Michael  Kors

21, Királykék

Carolina Herrera

22, Fehér

 D&G

23, Tweed

Chanel

24, Corset

D&G

25, Fodros nyakrész

Prada

26, Lila

Alexander McQueen

27, Gyöngy díszítés

Marc Jacobs

28, Geometrikus minták

Alexander McQueen

29, Blézer ruha

D&G

30, Piros

Valentino

Képek: https://www.vogue.com/fashion-shows/fall-2020-ready-to-wear

Eliza

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

FacebookTwitterInstagramPinterestLinkedInGoogle+YoutubeRedditDribbbleBehanceGithubCodePenEmail