
Mentsük meg a magyar márkákat! 1, Rész. Pantu Design
Sokan olvashattátok az instagram oldalamon, hogy egy kezdeményezést indítottam, olyan magyar márkák számára, akik most a vírus veszély miatt válságba kerültek. Fontosnak tartom, hogy a blog ne csak inspirációt nyújtson az olvasók számára, hanem segítsen eljuttatni olyan cégek és tervezők hírét is nektek, akiket talán még nem is ismertek. Hiszen magyar bloggerként mindig is szívügyem volt a hazai tervezők pártolása és képviselete. Ezzel a kezdeményezéssel szeretném most segíteni őket, és fennmaradásukat azáltal, hogy minél több emberrel szeretném megismertetni őket, és azt, amit képviselnek. Nagyon sok márka jelentkezett, így most szépen sorban bemutatom nektek őket. Valamint nektek is készülünk egy hatalmas nyereményjátékkal, melyben felajánlásaikból összeállított csomagot sorsolunk ki egy szerencsés nyertesnek. Elérkezett az idő az első márkára, ami nem más, mint a Pantu Design táska márka, melyet Fekete Gréta álmodott meg.
Gréta a saját szavaival fogalmazta meg, mit is jelent számára a márka, és mik a legfontosabb tudnivalók róla:
Fekete Gréta vagyok. Diplomám szerint bábszínész, de valahogyan oda sodort az élet, hogy táskákat tervezek. 2016-ban alapítottam meg a Pantu Designt. Az évek során nagyon sokat formálódott a brandem és vele együtt én is. Eleinte ékszereket késztettem. Úgy érzem a márkám 2019-re találta meg az igazi arcát, amikor táskatervezésbe kezdtem. Ma már csak ezzel foglalkozom. Három fő fazonom van: BUGGI-hátizsák, MOLLY- válltáska és a MAISY- clutch. Ez a három típus biztos vagyok benne, hogy minden nő szekrényében megbújik. Az általam tervezett fazonokon belül az anyagok kombinációja adja a táskák egyediségét. Nem gyártom tömegszámra a táskákat, van, hogy egy-egy kombinációból csak 1-2 darab készül. Vegán bőrrel dolgozom és elsősorban hétköznapi viseletre terveztem a táskáimat, de van, hogy olyan anyagkombinációt használok, hogy már egy elegánsabb vonalat érintsek a termékeimmel. Így biztos vagyok benne, hogy minden nő megtalálhatja a hozzá leginkább illő Pantu Design táskát. A táskák tervezése során a saját igényeimből indulok ki és mindig arra törekszem, hogy olyan formát és designt alkossak, ami egy kicsit eltér a megszokottól. A MAISY cluchokat például egy nagy masni díszíti, ami a design mellett egy plusz funkciót is kielégít. A masni alá nyúlva különlegessé teszi a viselését és könnyebb tartást biztosít a táskának. Erre sokan fel szoktak figyelni!
A márkát megtaláljátok a @pantudesign instagram oldalon, valamint a www.pantudesign.hu weboldalon!
Eliza

