
Süssünk valamit! : Könnyű, diétás kuglóf recept
Manapság nagy divattá váltak a legkülönbözőbb mentes étrendek. Vannak azok, akik divatból, vagy az egészség nevében döntenek egyed élelmiszerek kivonására az étkezési szokásaikból, de vannak, akiknek nincs más választásuk. Hiszen az étel allergia sok esetében nagyon súlyos következményekkel járhatnak. Az allergiák mellet pedig nagy problémát jelentenek a szénhidrátok is, nem csak a cukorbetegek számára, hanem az arra érzékenyeknek is. Én nem csak a laktózta vagyok érzékeny, de pár áve kiderült, hogy a szénhidrátokat is másképpen dolgozza fel a szervezetem, mint mások. Így sok mindenre oda kell figyelnem. Pár éve sok mindent megváltoztattunk a főzési szokásainkban. Így nem csak a laktóz került száműzésre, de a lassan felszívódó szénhidrátok is. Odafigyelni a legkülönbözőbb feltételekre mindig nehéz, főleg, mert nagyon szeretek sütni és főzni. Bár nem száz százalékig tudtuk a receptjeinket megvariálni az új felállásnak megfelelően, de sok mindenben igen. Így némi odafigyeléssel, de továbbra is a kedvenc ételeimet tudom fogyasztani.
Mindig is szerettem sütit sütni! Így van, hogy megkívánok, egy kis édességet akkor gyorsan bekeverek valamelyiket a bevált receptjeim közül. Sok receptem van, ami nem igényel sok előkészületet, így bármikor el tudom őket készíteni. Így a vendégek számára, vagy egy kis meglepetésképpen a páromnak. A mai napon egy bevált kuglóf receptet hozom el nektek. Ez egy könnyed kevert tészta, ami isteni, így az ünnepek alatt is tökéletes lehet a vacsora után, vagy a téli estékre a forró csoki mellé. A recept laktóz és szénhidrát csökkentett, emiatt cukorbetegek és fogyókrázók számára is lelkiismeret-furdalás nélküli élvezet.
Hozzávalók:
- 250 g szénhidrát csökkentett liszt (tönköly fehérliszt, zabliszt, durumliszt, kukoricaliszt, mandulaliszt- Az érzékenységektől függően válaszunk)
- 200 g diabetikus cukor (eritrit, vagy egyéb süthető 0 CH-s cukor vagy édesítőszer)
- 3 tojás
- 1 csomag sütőpor, (egy késhegynyi szódabikarbóna is)
- 1 csomag vaníliás cukor
- Citromhéj és egy kis citromlé
- Fél bögre laktóz mentes vaj
- Fél bögre laktóz mentes tejföl
- Fél bögre laktóz mentes tej
- Egy korty olaj, vagy kókuszzsír
Bögrés, kever recept révén, az egyik legkönnyebb receptek közé tartozik. Pár perc alatt összekeverhetjük a tésztát, és még nagy rumlit sem kell a konyhánkban csinálni. Először a száraz anyagokat mérjük ki egy keverőtálba, majd adjuk hozzá a nedvesek. Szépen keverjük ki simára és már kész is van! Semmilyen más eljárást nem igényel, így nem kell a tojásfehérje fel habosításával bajlódnunk. A szénhidrát csökkentett lisztek jobban felveszik a folyadékot, így mg érzésre hígíthatjuk tejjel vagy vízzel. Egy sűrű palacsintatészta állagot kell elérnünk.
A kevert tésztát a kiolajozott formába tesszük. Az elmelegített sütőbe tesszük. Alul felül programon süssük 40-45 percig, 180 fokon. Tűpróbával bizonyosodjunk meg, hogy átsült-e. Ha még ragad, hagyjunk rá még 5 percet. Sütés alatt pedig a maradék nyers tésztát elfogyaszthatjuk. Ha készen van, hagyjuk kihűlni, majd, óvatosan szedjük ki a formából. Egy kis porcukorral a tetején még szebbé varázsolhatjuk! Jó étvágyat hozzá!
Fontos megjegyeznem, hogy rengeteg élelmiszer van, melyek, azok számára sem tesznek jót, akik semmilyenfajta érzékenységgel nem rendelkeznek. Az emberek sok olyan táplálékot vesz magához, amit alapvetően nem tud a szervezete feldolgozni, vagy egyszerűen rosszat tesz neki. Például a cukor, ami nagy mennyiségben nagyon súlyos következménnyel járhatnak. Vagy az élelmiszerekben megtalálható rejtet sók és tartósítószerek, melyek még több veszélyt rejtenek. Természetesen nem vagyok szakértő a témában, viszont fontos, hogy mindenki odafigyeljen magára és arra, mit visz be a szervezetébe. Hiszen kis odafigyeléssel is egészségesebbek lehetünk!
Eliza

