
5 tény, amire fel kell készülni, ha Görögországba készülsz
Görögország az egyik legcsodálatosabb természeti adottságokkal rendelkező Európai ország. Így a földközi tenger egyik égköve. A csodás tengerpartokat pedig a különleges görög hangulat, és életérzés teszi egy tökéletes nyaralás helyszínévé. Mediterrán ország révén viszont rájuk is jellemező sok minden, ami miatt az emberek, el tudnak venni a tökéletes élményből. Ahogy az olaszokra is, így a görögökre is jellemző a lazaság és a lustaság. Ez viszont itt az emberek alapvető mentalitásából fakad, nem a rosszindulatból. Egy görög nyaralás sem lehet teljes, ha nem történik olyan story, amit ne mesélhetnénk évekig. Így ha nem szeretnél meglepetéseket, ha Görög nyaralást szerveztek, elhoztam pár tényt, amire érdemes felkészülni lelkileg.
Bár ezek a tények így felsorolva elvehetnék pár ember kedvét egy ilyen utazástól, egyáltalán nem ez a célja. Hiszen kiskorom óta járok ebbe az országba nyaralni, és szinte minden évben nyáron ellátogatunk az egyik szigetre. Az egyik kedvenc helyeim közé tartoznak a világban, így mindenkinek csak ajánlani tudom. Az egyik legcsodálatosabb hely a világon és a legkülönlegesebb nyaralásaim mind ide kötődnek. Az viszont tény, hogy ezek a nyaralások nem olajozottak, és mindig voltak olyan vicces esetek, melyek akkor nagyon sok idegességet generáltak. Ezeket viszont idővel megszoktuk, így már nem értek minket meglepetésként. Első alkalmakkor viszont számunkra is meglepő pillanatokat okoztak. Így ha kezdő görög utazóként, ezekkel a tényekkel előre tisztában vagyunk, akkor már könnyebben élvezhetjük majd a nyaralást.
1, 5 csillagos csótánytanya
Ahogy az olaszoknál is, a görög hotelek sem hasonlíthatók össze a nemzetközileg elvárt szintekkel. Így egy görög 5 csillag egy 2-3 csillagosnak felel meg. Így egy apartman 2-3 csillaggal már olyan kategória, ami nagyon sok meglepetést tartogathat számunkra. Ilyen helyeken átlagos, ha nincs meleg víz vagy nem lehet lehúzni a vécét. És mivel a legtöbb nyaralóközpont szigeteken található, így a legtöbb szállodában nem meglepő, ha találkozunk csótányokkal. Itt a helyi fauna részét képezik. Azzel semmi gond nem sem lenne, hogy nem ég a lámpa, leáll a lég kondi vagy nincs lift és fel kell cipelni a bőröndöket az ötödikre. A gond ott kezdődik, hogy a legtöbb helyen többszöri kérésre sem oldják meg a problémákat, vagy egyszerűen legyintenek nekünk, és azt mondják: ez van. A „no problem, no problem” a kedvenc szófordulatuk. És mint mondtam ez ugyanúgy jellemző az 5 csillagos luxus szállodára, mint az apartmanokra. Így mindenhol ütközhetünk ilyen mentalitásbeli különbségekbe. Egyik esetben futottunk bele olyanba, hogy a házi néni olyan lelkes volt, hogy többedszer is benyitott hozzánk, amikor mi öltöztünk, és egyszer ki is dobta a papucsomat, mert a bejárat mellé tettem. Vagy a takarítónő akkor érkezett takarítani, amikor zuhanyoztam, mert a mi szobánk következett. Kicsit túl közvetlenek, és nehéz lerázni őket, és elmagyarázni, te ide pihenni érkeztél. Csöndért, nyugalomért. Nem úgy működnek a dolgok, mint más országokban.
2, Angol, nem angol
Bár az angol a fő kommunikációs nyelv, az olaszokhoz hasonlóan itt sem lehet csodákat tenni vele. Így bármiért szólunk, bármit kérünk, biztosak lehetünk benne, hogy nem értették és más dolgot javítanak meg a szobánkban, vagy más étel fog landolni a tányérunkon. A lényeg, hogy ne cifrázzuk túl a dolgokat, fogalmazzunk a legegyszerűbben és véletlenül se legyenek külön kéréseink, mert akkor biztosan kavarodás lesz, és sehogy se fogunk tudni ételhez jutni. Akik pedig étel allergiával rendelkeznek, azok itt felejtsék el, hogy meg fogják érteni. Hiszen itt hírből sem ismerik a laktóz és glutén érzékenységet vagy Vegán életmódot. A legviccesebb számomra az volt, amikor egyik luxus szállodába a főszakácsnak kellett magyaráznom, hogy sem bárányt, sem disznót, sem marhát nem eszem, csak csirkét. A szálloda igazgatója és egy egész csapat kellett, mire megértették, hogy nem eszem más állat húsát meg, így végül a helyi boltból beszerezték nekem a csirkét. Egyszerűen nem értették, hús és hús között mi a különbség. El sem tudom képzelni, mi lehet azokkal, akik Vegánok. A lényeg, hogy a nyelvi nehézségek és kulturális különbségek nagyban megnehezítik a kommunikációt. Ha meg is értik mit mondasz, nem értik meg miért mondod, és mi célból. Hiszen miért baj, ha a forró leves hideg, ha ketchup van a sült krumplin, amikor te majonézt kértél, és miért baj az, ha lekapcsol a villany a fürdőszobában, ha te épp a vécén ülsz, és nem tudsz megmozdulni.
3, A legrosszabb vendéglátók
Bár az görögök nagyon barátságos és szerethető nép, semennyire nem értenek a vendéglátáshoz. Bár az országuk ¾-e ebből él, mégsem értik a turizmus lényegét. Megteszik az alapvető dolgokat, de azokat a dolgokat nem, amitől valóban élvezetes és profi lenne a kiszolgálás. Így amikor megérkezünk egy helyre kedvesen fogadnak, és segítik felvinni a csomagjainkat, hiszen egy hétig remélik tőlünk a pénzt, de a nyaralás végével lerúgják a bőröndjeinket a lépcsőn, és úgy penderítenek ki a szobákból, mint a sicc. Sosem fogják megérteni, hogy ha ilyen dolgokkal elveszik az ember kedvét egy-egy helytől, akkor ők már nem fognak visszatérni oda, vagy a hírük is elmegy, hogy milyenek. Ők úgy gondolkoznak, hogy majd jön másik, nem érdekes az az egy vendég. Ez a mentalitás látszik az éttermekben, amikor csak kiszolgálnak, de többet nem tesznek a vendégek kényelméért. Ezek a kis árnyalt különbségek tehetik a görögöket és a török vendéglátást ennyire különbözővé. Míg egy török 3 csillagos maga a mennyország és a kényelem és a vendégszeretet megtestesülése, addig a görög 5 csillag egy magyarországi falucska fogadójának kiöregedett és megkeseredett kiszolgálásával egyenlő.
4, Ételek
A görög ételek a legfinomabbak a világon. Sok helyet kapnak benne a fűszeres húsok és a zöldségek, saláták. Így bármelyik étteremben a világ legfinomabb vacsoráját tölthetjük el. A kis gyrososok is olyan ételeket varázsolnak, melyek köszönő viszonyban sincsenek a hazai gyrosokkal. A hotelekben való étkezés viszont merőben más. A svédasztalos terülj-terülj aszatlakán helyett, az 5 csillagos hotelekben is csak pár főétel és saláták találhatók. Görög ízek helyett pedig inkább az amerikai, angol turisták ízvilágát veszik alapul. Így sült krumpli, tészták, valamint húsok. Így itt nem fogjuk tudni végigkóstolni az igazi görög ízeket. Ha tehetjük, inkább csak reggelit válasszunk, és a vacsorát, ebédet oldjuk meg a városok kis beülős helyein. Sokkal nagyobb élmény, és sok helyen egy igazi finom görög gyroshoz juthatunk 5 euróért is. A reggelik is csak a kontinentálisra korlátozódnak. Az all inclusive ellátás során pedig azt adják, mint amit remélnénk. Így nem a legfinomabb falatok a nap minden napszakában. Csupán pár hideg szendvics, és kiszárad sütemény uzsonna gyanánt. A korlátlan italfogyasztás pedig a helyi pancsolt cukros üdítőkre vonatkozik, és a legrosszabb sör fajtára, amit megtaláltak az országban.
5,Tengerpartok.
A legtöbb görög turista helyre jellemző, hogy kis városokba tömörülnek a szállások. Ezek legtöbbje a parthoz közel található, hiszen amikor kimegyünk a legközelebbi partszakaszra nem az a látvány tárul elénk, mint a képeslapokon. Ilyenkor a kedvünk is elmehet a nyaralástól, hiszen azt hihetjük mindenhol ez a jellemző. Viszont ez nem igaz, hiszen csak ezeken a sűrűn lakott részeken piszkos és homályos a víz. A görög tengerpartokra pedig a csodás kékség, a kristálytiszta víz a jellemző és a különleges és változatos strandok. A görög utazások alkalmából érdemes kocsit bérelni, mert ezekhez a kis városokhoz tartozó partszakaszok zsúfoltak, koszosak és nem szépek. Ezzel szemben, ha már pár száz métert arrébb megyünk, már a világ legszebb strandjain találhatjuk magunkat. Vannak helyek melyek több kilóméterre vagy a szigetek másik oldalán találhatók, de érdekes egy ilyen nyaralás alkalmával körbejárni az egész szigetet, hiszen olyan gyöngyszemekre bukkanhatunk, melyek örökre az emlékünkbe ivódhatnak. A legkülönlegesebb természeti képződményekkel, természetes lagúnákkal, különleges strandokkal és érdekes hullámzásokkal találkozhatunk. És ezeken a strandokon kevesebb is az ember, így sokkal közvetlenem kapcsolatot alakíthatunk ki a hellyel, és nagyobb élményt és pihentetést nyújthat számunkra.
+Tipp, ha egy ilyen nyaralást szervezünk:
Ha görög szigeteket vesszük célba, gondoljuk rájuk úgy, mint egy olcsó és hátizsákos kirándulás. Mindent kipróbáltunk már, a luxus hotelektől kezdve az önellátásig, de mindekképpen az olcsóbb szállások érik meg. Bármennyire is elköltünk 500-800 ezret egy görög nyaralásra, ezek a szállodák több rossz élményt okoztak, mint jót. Így felejtsük el őket. Ha ennyi pénzt költünk, akkor egy török szálloda, vagy Spanyolország jobb úti cél lehet számunkra. Itt görögben csak felesleges pénzkidobás. Ha viszont úgy tekintünk rá, mint egy fapados kirándulás, sokkal, nagyobb élménnyel távozhatunk. Így már 100-ezerért is találhatunk last minute utazásokat. Válasszunk egy olcsó apartmant, ami tiszta. Ide úgyis csak aludni fogunk járni, így csak az az egy fontos. Béreljünk kocsit, így a szállás helye teljesen mindegy, és bejárhatjuk a sziget legszebb helyeit. Míg ha be vagyunk fizetve egy teljes ellátásra, akkor egy kis tenger szakaszhoz vagyunk kötve és nem láthatjuk a szigetek egész szépségét. Valamint egy olcsó szállással, és saját ellátással, sokkal finomabbakat is ehetünk, és még olcsóban is jöhetünk ki. Valamint egy apartmanban kevesebb emberrel kell interakcióba kerülnünk, mint a hotelben, így csökken a hibalehetőségek száma is. Így az élmény egészét nézve sokkal nagyobb, mint egy hotelben. Lehet néha hideg lesz a víz, vagy kezünkben marad a kilincs, de vigasztaljon minket, hogy ez itt a hotelekre is jellemző lenne. Luxust itt ne is reméljünk, mert nincs. Így ha sokat is költünk és a képeken jól mutat egy szálloda, akkor sem lesz olyan, mint amit elvárnánk. A két nyaralás típus merőben más. Ha gyerekesekként csúszdázás medence a lényeg, akkor a legmegfelelőbb a Török Riviéra. Legtöbb szálloda bár medencével kínálja a szobákat, ezek nem olyan minőségűek, hogy bele mernénk tenni a lábunkat. Ha pedig kényeztető luxusra vágyunk, ahol lesik minden kívánságunkat, irány Dubai. A kiránduláshoz és világlátáshoz pedig itt a csodás Görögország.
Eliza

