Outfitek

Lengén, de stílusosan

A nyár sokak számára nem csak a nyári ruhákról szól, hanem a magamutogatásról is. Ellepnek minden utcát a rövid shortok, a kis toppok és rövid szoknyák. Sok hölgy a nagy meleg közeledtével előveszi szekrényéből a legmerészebb darabokat, és az évszakra hivatkozva építi bele a mindennapi öltözködésébe őket. Sok fiatal lányt látok, akik még el sem érték a 18-at, de öltözködésük miatt össze lehetne őket téveszteni egy hivatásos szeretővel. A rekkenő kánikulában természetes, hogy kevés anyagot tudunk elviselni magunkon, de megvannak a határai a magamutogatásnak. Egy short is lehet ízléses anélkül, hogy a fél popsi kikerekedne belőle, és a haspóló is lehet elegáns anélkül, hogy kilenne belőle a melltartó. Az ilyen öltözködésnek megvannak a veszélyei is. Hiszen, bár még sokak szemében ezek a lányok gyerekek, de sok beteg ember járkál az utcákon, akik más szemmel néznek végig a vékony combjaikon és lapos íves hasukon. Ők végignézve rajtuk képzeletükben pedig végigjátsszák mindazokat, amit tennének ezekkel a kislányokkal. Szülőként sem szabadna megengedniük. Mai korunkban már rengeteg dolog történhet egy fiatal lánnyal, még ha erre nem is gondolnak az emberek, amikor reggel elindul a lányuk a plázába. Idősebb hölgyekre is szintén vonatkozik, hiszen a veszély nem csak a fiatalokra és ártatlanokra vonatkozik. Emellett sok hölgy elfeledkezik arról is, ha a férfiakat ilyen módon szeretné a látványba bolondítani, akkor az a férfi annak megfelelően fog vele bánni is. Könnyű ruhában ne várjuk, hogy komolyan vesznek minket. Egy nőies, sejtető anyagban is lehet valaki szexi és kívánatos anélkül, hogy ha nem hagynánk a férfiak számára semmit a képzeletnek, mert mindent eléjük tárunk már az utcán.

A lenge öltözetnek is megvan a helye és ideje, de ezek főleg az éjszakai életre és a bulizásra korlátozódnak. Napközben inkább válasszunk olyan darabokat, amik kellemesen borítják be a testek és légáteresztő anyagból készülnek. Így olyan hatást keltenek, mintha nem lenne rajtunk semmi, miközben megvéd a nap erejétől. A mai napon egy olyan szettet hoztam el nektek, amely bár lenge, mégis elegáns. Így a rekkenő hősében is csinosak maradhatunk. A különleges szettet egy kényelmes platform magassarkúval egésztettem ki, ami színben tökéletesen passzolt hozzá. A libbenő szoknyarész játékosságot kölcsönöz a szettnek. Bár a blúz megmutatja a hasat, mégis a szoknyarész magasított dereka miatt csupán kis vonalat tesz láthatóvá a derékból. A halvány rózsaszín színével visszafogott, mégis jól kombinálható darab. Ez a darab egy magyar tervező keze munkája, aki fiatalos és hordható darabjaival kápráztatja el a vásárlókat. Fiatalos és könnyed szabásai között mindenki találhat egy-egy különleges darabot még a nyárra.

Eliza

Ruha: Vinge design

Cipő: Aldo

Fotó: Baranyi Bernadett

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

FacebookTwitterInstagramPinterestLinkedInGoogle+YoutubeRedditDribbbleBehanceGithubCodePenEmail