
Nem vagyok kísérleti nyúl! (Csak minőségi sminkekkel dolgozom tovább!)
Az elmúlt hetekben sok mindent sikerült átgondolnom a bloggal kapcsolatban. Azt, hogy melyek azok az irányok, amiket továbbra is tartani szeretnék, és mik azok, amiktől végleg szeretnék elköszönni. Amikor 3 éve nekiálltam a blognak, a divat mellett a szépségápolás területén is szerettem volna nektek tanácsokat adni és inspirálni. Ennek az egyik része az is, hogy a cégek által ajándékozott termékeket a saját bőrömön teszteltem és ez nem minden esetben bizonyult jó ötletnek. Így 3 év alatt sok allergiás roham után úgy döntöttem, az egészségem és a bőröm minősége nem ér annyit, hogy magamon teszteljem tovább ezeket a termékeket. Nem vagyok kísérleti nyúl, hogy olyan kemikáliákat kenjek magamra, amik tönkreteszik a bőrömet. Odáig jutottam, hogy most már két márkán kívül nem merem más cég termékeit használni. És bár sminkes fiókomban több ezer termék sorakozik, azokból csupán a töredéke a valóban használható darab számomra, hiszen félek a drasztikus reakcióktól, így már nem kenek fel akármit magamra. Az évek során már jutottam kórházba a szemhéjfesték miatt, és egy alapozó okozta kiütéstől maradtam otthon egy hétig. Így úgy döntöttem nem fogok, csak is természetes anyagokból készült termékeket használni a mindennapokban, és csak is orvosilag tesztelt krémeket és sminkeket mutatok be nektek is. Bár sminkes vagyok, de úgy érzem, van elég blog, amely a sminkre orientálódik, így sok ilyen felület áll a rendelkezésetekre, hogy a legújabb termékekről értesüljetek. Így ezt a részét én el fogom engedni. Továbbra is a divatot taratom a blog fő irányvonalának, és ebben szeretnék valóban inspirálni és újat mutatni nektek. Valamint szépségápolási módszerekben, praktikákban. Saját szórakoztatásomra pedig lakberendezési és utazás témában fogok elhozni nektek továbbra is cikkeket. A nyáron pedig folytatom a videózás világának felfedezését.
Eliza

