
MAC és a hétvégi allergiás rohamom
Mi, bloggerek szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy a munkánk során sok mindent kipróbálhatunk, amit alapból nem lenne lehetőségünk. Sok cég küld nekünk termékeket, hogy kipróbáljuk őket a saját bőrünkön, és a tapasztalatainkat elétek tárjuk. Viszont ennek megvannak rossz oldalai is, hiszen valamikor nem vagyunk száz százalékosan megelégedve ezekkel a sminkekkel. Ilyenkor viszont elgondolkozunk, hogy valóban elétek tárjuk-e a valódi tapasztalatainkat, ezzel is megsértve a cégeket, vagy elzárva egy utat egy későbbi nagyobb megrendeléstől. A bloggerek közt ez régen vitatott téma, és tapasztalataim szerint a legtöbben amellett döntenek, hogy a rossz tapasztalatok esetén simán nem beszélnek az adott márkáról. Ne szólj szám, nem fáj fejem elven.
Ismertek engem és tudhatjátok, hogy terméktesztek esetén be szoktam számolni nektek a termék pozitív és negatív oldalairól is. Ha pedig csak negatív van, akkor is fel szoktam vállalni azt. Még ha ez a cégeknek nem is tetszik. Én úgy tartom, ha egy cég tudja, hogy baj van a termékeivel, akkor számolnia kell azzal is, hogy ez kiderül. Amikor elküldik egy bloggernek tesztelésre, akkor kockáztatják, hogy napvilágra kerülnek az elhallgatott részletek. Ezért kellene vigyázni a termékfejélesztések során, hogy egyáltalán ne kerüljenek forgalomba olyan termékek, amik hibákkal rendelkeznek. Nemrégiben egy natúr kozmetikai márka váltott ki egy olyan allergiás rohamot a bőrömön, hogy nem tarthattam magamban. Viszont több rosszabb tapasztalatom is volt nagy márkákkal is. Ezekről viszont eddig hallgattam. A mai napon feltettem egy kérdést nektek, és ti egyértelműen azt szeretnétek, hogy mi bloggerek őszintén beszéljünk nektek a rossz tapasztalatainkról is e téren.
(Mielőtt belekezdek, szeretném kijelenteni, hogy ez a leírás a saját tapasztalataimat tartalmazza. Amely egy termékre korlátozódik. Így más termékek és ez a termék is másokra más hatással lehet. Én csupán a saját esetemet osztom meg veletek, így nem általánosítható a márka összes termékére.)
A hétvégi divat eseményre, mint mindig nagy sminket készítettem magamnak. Hiszen ilyenkor nem csak az eseménynek kell megadni a tiszteletet, de a fotókon is szeretünk jól mutatni. Hogy autentikus legyek, csak MAC termékekkel sminkeltem ki magamat, hiszen az esemény szponzorai is ők voltak. Így mindenben az ő általuk küldött, valamin saját célra eddig vásárolt termékeikkel készítettem el a sminkemet. Így az ő primerüket, alapozójukat, púderüket, szemceruzájukat és szemhéj púderüket használtam. Hogy miért is mondom el ezt? Hogy egyértelmű legyen, hogy a sminkelés során más márka termékét nem használtam, így egyértelműen kijelenthető, hogy a bőröm ennek a márka termékeivel érintkezett csak.
Az est közben is már többen jelezték, hogy látják, hogy a szemem nagyon piros. Kérdezték allergiás vagyok-e, vagy miért van ez. Érzékeny volt a szemem, és éreztem, hogy nehezebben látok. Olyan érzés volt, mint amikor elfárad a szem. Hazaérve láttam, hogy a szemem fehérjén a vérerek teljesen kirajzolódtak, és a szemem egésze véres volt. Nem törődtem vele, hiszen egy kis irritáció még nem vészes. És ennél a szemhéjpúdernél már előtte is megfigyeltem ezt a hatást. Így alaposan lemostam a termékeket és lefeküdtem aludni. Az eltávolításhoz a minden nap használt lemosómat használtam. Másnap reggel belépve a fürdőszobába viszont majdnem szívrohamot kaptam. A szemem az enyhe pirosodásból átfordult abba, hogy a szemem teljes egészében vérben forgott. A szem környéke pedig duzzadt és ödémás volt. Rendes allergiás reakció volt megfigyelhető.
Megijedve, hogy komolyabb károsodás éri a szememet elgondolkoztunk, hogy ellátogatok a kórházba. Mivel egyértelmű volt, mi okozta a problémát, így nem mentünk be feleslegesen. Helyette gyógyszer tartalmú szemcseppeket alkalmaztam. Ha valaki nem tudná, ez valóban hosszú távon így maradt volna, akkor valóban károsíthatta volna a látást is. Hiszen a kitágult vérerek rossz vérellátáshoz vezetnek a szemlencsénél, ezzel is károsítva azokat. A helyzet végül 3 nap után lassan javult, de a mai napig nem múlt el teljesen. A smink szombat este készült. Amikor ezt a cikket írta hétfő délután volt.
A smink palettát még nyár környékén kaptam a MAC csapatától. Már akkor gyanús volt nekünk, hogy furcsa hatással volt rám. Hiszen amikor ezzel a palettával készítettem el a sminkemet, megfigyelhető volt a szemem pirossága. Akkor több termékre is gyanakodtunk, de kikísérletezés után rájöttünk, hogy csak a MAC szemhéj púderek használata után véresedik be a szemem. Eztán félre is raktam és nem használtam. A hétvégén viszont nem törődve a régi tapasztalatokkal, újra használatba vettem. Nem gondoltam, hogy az eddigi kivéresedés most rendes allergiába csap át.
Sokan tudjátok rólam, hogy több képesítésem is van, amiket az egyetem mellet végeztem el. Így sminkes is vagyok. Amikor még tanultam, a sminkmesterem hangoztatta mindig, hogy a MAC sminkjeit, ha jót akarok magamnak, sosem használjam magamra. Persze ha sminkelek valakit kifutóra, estére, akkor nem okoz nagyobb gondot, de ha tehetem, saját magamra ne használjam. Mivel ezek a termékek nem mindennapi alkalmazásra lettek kifejlesztve, és rengeteg olyan kemikáliát tartalmaznak, amely hosszú távú használata károsíthatja a bőrt és irritációt okoznak. Főleg az arra érzékenyek számára. Sosem gondoltam volna, hogy valóban igaza lesz egy napon. Hiszen évek óta használtam dekor termékeiket, rúzsok formájában, de ezekkel szerencsére sosem volt gondom.
Bár már évek óta figyelek arra, hogy csak természetes anyagokat tartalmazó termékeket használjak a bőrömre, mivel tudom, hogy érzékeny vagyok rá, mégis néha egy-egy alkalomkor muszáj olyan termékeket is használnunk, ami kémiai anyagokat is tartalmaz. Hiszen ezekből nem találhatók meg natúr változtok. Ez az eset viszont újra rádöbbentett, hogy semmilyen esemény vagy termék nem ér meg annyit, hogy kockáztassuk az egészségünket. Én is azért osztom meg veletek ezt a történetet, hogy jól gondoljátok meg mit kentek magatokra. Nem biztos, hogy rátok nem lesz ugyanolyan hatással, mint rám volt. A sminkek többsége nem arra van, hogy órákig legyen a bőrön, vagy egész napra, csupán egy esemény időtartalma alatt. Így ezeket, ha hazaértünk mossuk le magunkról, vagy ha tehetjük, kerüljük el messziről.
Melyek, azok a márkák, amiket teljes szívvel tudok ajánlani és sosem okoznak ilyen problémákat? Melyeket tudjátok nyugodt szível használni? A patikában kapható márkák nagyon jó minőségűek és orvosilag teszteltek. Én kedvenceim pedig a Vagheggi sminkjei, valamint az Inglot termékei. Emellett vannak olyan csak Amerikából rendelhető márkák is, amiket még nem teszteltem, de sok jót hallottam róluk. Például ilyen márka az Elf és a Make Up Factory. És nem. Ezek közül a márkák közül egyik sem szponzorál engem. Csak is a saját őszinte tapasztalataim alapján tekintem őket valóban minőséginek és megbízhatónak!
Eliza
UI: Végül a szemem három nap után sem javult, így ellátogattam a kórházba. A szemészeti vizsgálat során kiderült, hogy a szemfesték anyaga felmarta a szem nyálkahártyáját. Ez gyulladáshoz vezetett. Azt mondta, nagy szerencsém volt, mert ha több ideig marad rajtam, akkor a szaruhártyát is elérte volna, ami károsodáshoz is vezetett volna. Végül szteroidos szemcseppek segítségével meggyógyult a szemem, de egy biztos, Mac smink közelébe sem megyek az életben.

