
5 tény, amire fel kell készülni, ha Olaszországba készülsz
Olaszország az egyike a legszebb Országoknak. A természeti csodákkal, ókori romokkal és világhírű nevezetességeivel tökéletes úti cél lehet bárki számára. Emellett gasztronómiájával is magával ragadja az embert, ínycsiklandó ételeivel. Viszont vannak kis apróságok, amikre fel kell készülnünk mielőtt egy Olaszországi nyaralást tervezünk, hiszen ha nem vagyunk elővigyázatosak, akkor lehet, hogy rossz élmények érhetnek minket. Ha viszont tisztában vagyunk ezekkel, akkor az elénk táruló problémákat is könnyebben fogjuk kezelni, hiszen már tudjuk, itt így mennek a dolgok. Évek óta járunk ide nyaralni, és szinte minden részén jártam már az országnak. Így Velencétől, Toszkánán át, Rómát és egészen a csizma sarkát is bejártam már. Az évek alatt pedig sok mindent megtapasztaltam. Egy közép-európai ország lakójaként a mediterrán életstílus nagyon is távol áll tőlünk. Így elhoztam nektek 5 tényt, ami nagyon furcsa lehet azok számára, akik első alkalommal látogatnak ezekre a helyekre, de ha megszokja az ember és felkészült rájuk, máris más szemmel tekint rájuk.
1, Angol és idegen nyelvek
Az itteni olaszok, nagyjából értik az angolt, de nem beszélik. Az egy hét alatt az utolsó kirándulásunk alkalmával nem hallottam tőlük angol mondatot. Ha mondasz nekik valamit, akkor elismétlik olaszul, majd olaszul válaszolnak. Nem akarnak, vagy épp nem tudnak idegen nyelveket. Persze így is el lehet fél sikereket elérni, de sok mindent csak is olaszul lehet elintézni. A kommunikáció korlátozott, és inkább a test beszédből lehet megérteni, valamint az ismerős szavakból, hogy mit akarnak közölni velünk. Így ha beszélünk velük, nem biztos, hogy valóban megértették mit mondtunk. Persze kedvesen bólogatnak. Ez vonatkozik a boltokra, éttermekre, hotelokra is itt a környéken. Sajnos ez a tendencia általános. Erre számítani kell egy ilyen utazás során. Marad a mutogatás és az olasz Google fordító.
2, Életstílus
A mediterrán országokra jellemző a minden oké mentalitás. Így ha összeesik a ház, a vezetékek lógnak a lámpákból vagy nincs meleg víz, lekéssük a gépet, mert ők még kávéznak, akkor is azt fogják válaszolni nekünk, hogy semmi baj sincs. Nyugi. Legyen tél, de ők ugyan úgy elvonulnak 2 órakor sziesztázni, így arra az időre kihalnak a városok, és a turisták se enni se innivalóhoz nem tudnak jutni, míg újra ki nem nyílnak a boltok és éttermek az esti órákban. Ez vonatkozik a 4-5 csillagos szállodákra is. Itt semmi se megy flottul és olajozottan. Itt összedőlhet a ház is, akkor sincs semmi probléma. Ez a más kultúrákból jövőknek furcsa lehet, sokaknak idegesítő. Én kifejezetten idegbajt kapok a tehetetlenségüktől. Itt évekig tart egy kávét megkapni, vagy amíg kihoznak egy vacsorát. Minden rozoga, félkész. Rendezetlen és összevissza. Az olaszok ilyenek, el kell fogadni, és már mi is legyinteni fogunk, amikor kimarad egy buszjárat, mert a buszsofőrnek nem volt kedve még elindulni a végállomásról.
3, Vendéglátás másképpen
A világ legszebb helyének szépségét is el tudja rontani az emberi hülyeség. Hiszen sok mindennel meg tudják nekünk akadályozni, hogy jól érezzük magunkat egy helyen, vagy valóban pihenni tudjunk egy üdülőparadicsomban. Ami más országokban természetes, és az általános vendéglátás részét képezik, itt ezeket a dolgokat hírből sem ismerik. Bár az ország egy része a turizmusból él, rájuk is jellemző, hogy csak frissen csöppentek bele ebbe az életbe, így még nem alakult ki bennük a vendéglátás kultúrája. Emellett magukból indulnak ki, így nem értik meg, hogy a vendég miért remeg a hidegtől, miért nem elég meleg neki a fürdővíz, miért zavarja az omladozó fürdőszobacsempe. Képesek szó nélkül berontani a szobába kopogás nélkül, hogy kivigyék a szemetet, miközben te meztelenül fekszel az ágyban vagy zuhanyozol. Vagy nem törődve azzal, hogy még alszik valaki, már hajnalban kiabálnak a takarítók vagy porszívóznak. Vagy éhesen betérve egy étterembe 2 óra múlva fárad oda a pincér felvenni a rendeléseket, mivel ugye ő nem siet. Sajnos a görögökre is jellemző ez a stílus, és ezért sokszor pihenés céljából jobb egy olyan úti célt választani, ahol valóban minden klappol és a mi pihenésünket segíti elő. Ezekben a turistaparadicsomokban minden a vendég kényelmét szolgálja, és az összes vendéglátó lesi minden kívánságukat, és igyekeznek a legfurcsább kéréseknek is eleget tenni. A törtök Riviéra, Dubai is ilyen helyek.
4, Szállodák
Amikor a katalógusokat bújjuk, rengeteg különleges és elegáns szállással találkozhatunk, de természetesen alacsonyabb áron is mazsolázhatunk a kínálatból. Viszont csak amikor megérkezünk a négy csillagos szállodánkba, várva a csodás vendéglátást és rendezett környezetet, akkor szembesülünk vele, hogy valójában egy turistaszállás igényességével rendelkezik a szállásunk. Itt nem szabad hinni sem a képeknek sem a csillagok számának. Olaszországban nem kell megfelelniük a legkülönbözőbb követelményeknek, hogy megkapják azokat a bizonyos csillagokat. Itt mindet az dönti el, mennyit áldoznak a szállodák, hogy feljebb kerüljenek. Így ezekben nem bízhatunk. A fent említett életstílus miatt, ha valami hiányzik, vagy szükségünk lenne rá akkor századik szólásra vagy 2 nap késéssel intézik el. És számítsunk a hidegre a téli hónapokban, és melegre a nyári hónapokban. Hiszen a szállodákban nem divat a fűtés és ritka a légkondi is. Általános a falakból lógó vezeték és az ablakok mellet befújó levegő, mert nem tökéletes a szigetelés. Ezeken a helyeken nincs olyan méretű felügyelet és szakértelem, így a kőművesek és villanyszerelők is érdekes megoldásokat alkalmaznak. Viszont vendégszeretőek és kedvesek mindannyian. Legtöbb szálloda és szállás családi kézben van, így a nagybácsi a portás, és az unokaöcs a londiner és a nagymama a szakács. Mosolyogva magyarázzák el neked miért nincs meleg víz, vagy miért nem megy le a vécében a víz.
5, Elmaradottság
A nagyvárosokban kevésbé szembetűnő, de vidéken már ordít, hogy az olaszok nagyban el vannak maradva a többi európai országtól. Itt az átlagos lakosság apró házakban lakik, melyeknek alig van 2 szobája, és a mellettük a hegyoldalban lévő kis területeken termesztenek saját használatra. Itt nincs gazdagság. Ennek egyetlen oka van, hogy a maf…., akarom mondani Szervezetek ezt nem hagyják. Így a jövedelmek nagy része ezekhez a szervezetekhez lyukad ki, így szinten tartva a népesség jövedelmét. Nincsenek fejlesztések, sem kirívó beruházások. Akinek van is pénze, azok megbújva, a hegy belsejében élik pompában az életüket, elrejtőzve a világ szeme elöl.
Eliza

