
Álság és a valóság, avagy nemrég történt esetem
Nemrég egy különös dolog történt meg velem, amit úgy érzem veletek is szeretnék megosztani. Amikor az emberek azt gondolják, az instagram egy felszínes világ, ami nem a valóságot mutatja, akkor nem minden esetben múlik az a bloggereken és influencereken. Mint tudjátok, én szeretem veletek megosztani a velem történt eseményeket és történéseket, és ilyenkor őszintén elétek tárom a véleményemet. Nem minden nap vagyunk teljesen vidámak és boldogok, de mivel emberek vagyunk ezeket is szívesen osztjuk meg veletek. Sokszor kapok ezekre pozitív visszajelzést tőletek, hiszen szeretitek, ha nem csak a divattal kapcsolatban adok tippeket, hanem egy kicsit beengedlek titeket a kulisszák mögé is. Nemrég történt, hogy az egyik cég, akikkel együttműködésben álltam, kijelentette, hogy ő nem hajlandó velem tovább dolgozni, mert posztjaimban nem mindig 100%-osan a happy világot tárom elétek, hanem azt is, ami épp bánt engem. Vagy azt, hogy ha egy márka át akar verni engem, és ezeket elmesélem nektek. Megdöbbentem. Akkor csak annyit mondtam, hogy megértem őket, letettem a telefont és elváltak az útjaink. De azóta elgondolkoztam az egészen. Hogy milyen álságos is ez a szakma. Hogy egy márka, aki nem is fizetett egyébként nekem semmit csak néha egy-egy ruhát biztosított, képes olyan elvárásokat terjeszteni egy blogger felé, hogy ne legyen önmaga, vagy hazudjon az igazságról. Hogy nehogy ő rosszabb színben tűnjön fel ez által, mivel az ő „lányaik” élete csak csupa csillogás, varázs és pozitívum lehet. Érdekes módon csak ők érzékelték ezeket negatív módon, hiszen mindenki más szereti az igaz történeteket. Ezért nagyon veszélyes ez, hiszen vannak, akik valóban meghajolnak ezen akaratok előtt, és valóban egy olyan életet színlelnek, hogy sikeresek legyenek ebben a szakmában, több megbízást kaphassanak. Így nemcsak önmagukat veszítik el, de a valóságtól is elrugaszkodnak. Ezért is én sosem engedem, hogy egy márka megmondja, mit írhatok a képeik alá, vagy mik azok, amiket mindenképpen le kell írnom róluk. Mert az én saját tapasztalataimat szeretném elétek tárni, nem egy pozitív szűrőn átszűrni a valóságot. Mert sosem hazudnék senkinek, és megjátszani se fogom magamat. Ne feledjétek, pár ruhadarabért, rúzsért, csillogó bizsukért, vitaminos ásványvízért, fogfehérítőért sose adjátok el a lelketeket.
Eliza

