A hiba a social mediában vagy az emberekben rejlik?

Valóság vagy elképzelés?

Sokan támadják az instagramot magát, hogy egy felszínes és elképzelt életet mutat a külvilágnak. Én nem szeretem az általánosítást. Én mindig is egy tökéletes felületnek fogom tartani arra, hogy inspirációt nyerjünk vagy kapcsolatot tartsunk olyan emberekkel, akikkel közösek a meglátásaink. Itt nem az egész instagrammal van gond, hanem azokkal, akik arra használják ezt a felületet, hogy elhitessék, hogy egy olyan életet élnek, amit nem is. Vannak olyan hölgyek, akik egyszerűen kényszert éreznek arra, hogy életük minden egyes pillanatát megosszák a külvilággal. Ők azok, akik nem tudnak „megfőzni” egy meleg szendvicset se anélkül, hogy fel ne tennék azt az netre. Ebből viszont lehet tudni, hogy a héten csupán kétszer lépték át a konyha küszöbét, mert ha nem így lenne, akkor azt biztosan megosztotta volna. Ők azok, akik ha elmennek edzeni, muszáj, hogy fényképes dokumentációt hajtsanak végre, különben nem hatna. Ők azok, akik ha kádban fürdenek, akkor biztosan postolnak róla fürdőbombás vagy kádban olvasós képet. Ebből lehet tudni, hogy hányszor kerülnek kád közelbe, hiszen ha igen, arról biztos felkerül a kép. Ők azok, akik ha kiteszik a lábukat az ajtón, vagy elmennek valahova szórakozni, akkor tuti felkerül egy étel vagy italfotó, vagy összebújós szelfi a csajokkal. Ebből is lehet tudni, hogy ha nem postol, akkor otthon ül és nem csinál semmit. Ők azok, akik egy-egy kép miatt képesek bekéredzkedni egy hotel luxuslakosztályába, hogy előadják, hogy ott szállnak meg, de valóban ottmaradni már nincs pénzük. Arra nem gondolnak, hogy másoknak ezek teljesen természetes és mindennapi dolgok. Csupán mások nem éreznek késztetést erre, vagy nem találják hír értéknek azt, hogy ezeket a tevékenységeket elvégzik. Vagy, hogy az emberek könnyen átlátnak ezeken a kis hazugságokon, és látják a képek mögötti valódi üres és történés nélküli életet. Meg kell találnunk a határt a mindennapi életünk világ elé tárása és a valódi élmények és történések dokumentációja közt. Én ezért szeretem csak is a munkára korlátozni az oldalra feltöltött tartalmakat, és csak néha becsempészi egy kicsit a mindenapjaimból. Szerencsére senkinek sem kell bizonygatnom, hogy tudok főzni, vagy minden este tornázom, vagy hétvégenként melyik szórakozóhelyen pihenem ki a hét fáradalmait. Nem kell önigazolás a boldogságomhoz.

Elvárások vagy egyszerű önbizalom hiány?

Sajnos többen panaszkodtok arról nekem, hogy az instagram olyan elvárásokat hárít rátok, amitől az önbizalmatok megrendül. Érdekes, hogy egy social media felület, hogyan lehet valaki számára inspiráció, míg másnak frusztráció. Én úgy gondolom, hogy az, ahogy a világot és ezeket a tartalmakat látjátok, az csak is rajtatok múlik. Egy bizonytalan hölgy számára valóban irreális elvárásokat háríthatnak ezek a képek. Tökéletes sminkek, hosszú combok, szép ruhák és különleges helyszínek. Viszont aki szereti önmagát, az már szemmel tekint ezekre a dolgokra. Így mindent magatokban kell elrendeznetek. Ugyanúgy ahogy egy optimistának a pohár félig tele van és a pesszimistának félig üres. Amíg ti magatok nem vagytok rendben önmagatokkal, addig a világot is más szemszögből fogjátok látni. Meg kell tanulnunk szeretni önmagunkat, és azt, aki reggelente visszanéz ránk a tükörből, hiszen mindannyian egyediek és gyönyörűek vagyunk. Meg kell látnunk magunkban azokat a dolgokat, amik különlegessé és mássá tesznek bennünket. Fogadjuk el a hibáinkat és sose féljünk megmutatni azt, akik vagyunk. Ha elzárkózunk vagy másokra hárítjuk a bennünk felgyülemlett érzéseket, attól számunkra nem lesz jobb az életük. Ne feledjétek: a negativitás, negativitást szül, így saját életetekből is elhárítjátok a jó dolgokat. Minden azon áll vagy bukik, mi hogyan szeretnénk a világot látni. Ha megtanuljuk a jó dolgokat észrevenni, akkor rögtön másképpen fogunk tekinteni mindenre. Így már egy szép kép inspirációt nyújthat, vagy egyszerűen gyönyörködtethet. Olyan ötleteket meríthettek belőlük, amiket a saját életetekbe is beleépíthettek és kamatoztathattok. Az éremnek mindig két oldala van, ti lássátok meg a másik oldalát is.

Valóban a valóság kell az embereknek?

Úton útfélen hangoztatják az emberek, hogy a kifutókon miért nincsenek normális testalkatú hölgyek, vagy a divatkampányokba miért nem alkalmaznak túlsúlyos modelleket. Érdekes ez a dolog, hiszen mindenki azt gondolja, ő azt szeretné viszont látni, mint az utcákon: igazi, átlagos és mindennapi hölgyeket. És ők nem kérnek a túlretusált, a valóságtól elrugaszkodott tökéletes nőkből. A világunk viszont nem így működik, és bár lehet ezek a hölgyek tudatosan erre vágynak, de tudatalatt mégse. Mert mindenki szeretne kilépni a csúnya és fénytelen mindennapokból, és vonzza őt a csillogás és a tökéletesség. A reklámok, melyek normális testalkatú vagy idősebb hölgyeken mutatják be termékeiket, sosem lesznek sikeresek, és ezeket statisztikák is igazolják. Egy ruhát, ha még valaki nem is 50 kg, akkor vásárolnak meg, ha egy vékony modellen látják a darabot. Hiszen ők maguk is olyanok szeretnének lenni, és abban reménykednek, ha megveszik azt, akkor úgy fognak kinézi. Ha egy normál modellen látják, akkor pontosan ez a hatás tűnik el, és valóban nem lesz akkora az érdeklődés a termék iránt. Így bár manapság egyre több valós nő jelenik meg a divat szakmában a kifutókon és a magazinok lapjain, a tendencia továbbra is azt mutatja, hogy nagyobb igény van a csodálatos és szemet gyönyörködtetően hihetetlen és valótlan modellekre. Az instagram világában sem egy átlagos lány profilja lesz továbbra sem sikeres, hanem egy tökéletes vékonysággal rendelkező és arcát babaporcelánra retusálté. Mert egyszerűen tudat alatt nincs szükségünk a valóságra, csak is a szépségre. Mindenki szeretne hinni az álomvilágban, és abban, hogy egy napon ő is azt az életet élheti majd. A valóságban pedig a cégek célcsoportjain mindig kívül esnek az idősebb és molett hölgyek, így nem is számolnak az ő igényeikkel a kampányaik és a termékfejlesztések során.

Kóklerek vagy profik?

Időről időre szükségünk van segítségre, és ilyenkor olyan embereket keresünk fel, akiknek a szavában megbízunk. Legyen az egy segítőcsoport, blog vagy akár fizetett tanácsadás. Egyre több helyen látom, hogy olyanok próbálnak másokból pénzt kicsikarni, akik valamiben magukat profinak mondják. A social media tele lett önjelölt életvezetőkből személyi edzőkkel, szerelmi tanácsadókkal. De vigyázni kell, hiszen lehet, hogy ez csak egy jól hangzó megnevezés. Manapság bárki rendezhet fotó tanfolyamot, akik maguk még megfogni sem tudják a gépüket, fitnesztanácsokat adnak azok, akiknek egy gramm izmuk sincs, vagy social marketing brand építésről oktatnak, miközben egy olyan oldallal sem rendelkeznek, ami sikeres lenne, vagy 200 követőnél több lenne náluk. Manapság bárki bárminek nevezheti magát. Természetesen ebben én sem vagyok kivétel, hiszen a divat és szépségápolás témakörében adok tanácsokat és tippeket, miközben egyikhez sincs képesítésem. Viszont én mindig kihangsúlyozom, hogy a saját tapasztalataimat, meglátásomat és stílusomat tárom elétek, és ez lehet nem minden téren azonos a nagykönyvben leírtakkal. A dolog ott bukik meg, ha valaki változást vagy tanítást vár ezektől az emberektől, vagy pénzt is fizet nekik. Hiszen nem mindenki jár utána alaposan, kitől is várja a tanácsokat. Így lehet, hogy annak a kapcsolati tanácsadónak, akinek a kérdéseit teszi fel saját életével kapcsolatban, még sosem volt férje, de még működő párkapcsolata sem. Vagy motivációs, élettanácsadó önmagában semmit sem ért el még az életben. Fontos, hogy csak is olyanoktól fogadjunk el tanácsot, akik egy-egy témában valóban relevánsak. Így elértek valamit az adott témában, vagy a szakma is elismerte a munkásságukat. Nem kell neki lennie a legnagyobb fotósnak az országban, de a munkáin látszódjon, hogy érti a dolgát. Nem kell, hogy a világ leggazdagabb embere legyen az üzleti tanácsadónk, de rendelkezzen a megfelelő tapasztalatokkal. A veszély abban rejlik, amikor az emberek nincsenek tisztában vele, kiknek a tanácsait fogadják el, vagy kinek a zsebébe tömik azokat a tízezreseket feleslegesen. Mindig legyünk körültekintőek, és nézzünk utána, kitől fogadunk meg tanácsokat.

Dicsekvés vagy csak informálás?

Sokan megkérdőjelezik, hogy egy-egy influencer miért tárulkozik ki ennyire az oldalán, vagy miért kell dicsekednie, mije van. Az instagram egyik funkciója, hogy itt olyan emberek életét követhetjük figyelemmel, akikkel valamiben szimpatizálunk, vagy kíváncsiak vagyunk az életükre. Míg a facebookon régen az ismerőseink vasárnapi ebédjável vagy gyerekeik 10000. képével szembesülhettünk, itt már mi választhatjuk meg, kiknek a képeivel szeretnénk találkozni nap, mint nap. Így egy sztár vagy divatblogger mindennapjainak részesei lehetünk. És sokan elfeledkeznek róla, hogy az influencerek nem magamutogatók vagy dicsekvők. Ők eldöntötték, egy olyan életet élnek, amiben megosztják az életüket a közönségükkel. Így azt hogy épp merre járnak, mit csinálnak, és mit vesznek vagy mit kaptak. Sokan nem értik nem azért szoktuk ezeket a dolgokat megosztani veletek, mert annyira kényszert érzünk, hogy a kávénkat vagy vacsoránkat fotózgassuk. Vagy fitogtassuk a gazdagságunkat azzal, hogy mi újfent vettünk valamit vagy újra elutazunk valahova, hanem ezt a közönségünk igényli, mert folyamatosan kapjuk az üzeneteket, hogy mit csinálunk épp, mi történik velünk, és mi az a csomag a kezedbe, muti mit vettél. Az embereket érdekli az életünk és a mindenapjaink, így mi ezeket szívesen meg is osztjuk veletek. És ha valaki nem érti, hogy az a celeb miért postolja a 100. fürdőruhás képet a Bahamákról, vagy miért kell haul-t tartani, ha hazaérkezünk a nagybevásárlásról, akkor azoknak az embereknek nem is szabadna odatévedni ezekre az oldalakra. Hiszen kívülről nem valóban csak a felszínesség tud elsütni, de a közösség maga, ami egy-egy ember mögött áll, nem mindig vetül le. Ne ítéljünk meg valakit csak abból, amit róla a képeken látunk.

A tökéletes boldogság

Amikor járom az instagramot, sokszor találkozom olyanokkal, akik ódákat zengnek arról milyen boldogok, és ezt természetesen egy mosolygó képpel is igazolják. Vagy milyen boldog a kapcsolatuk és ők egymásnak vannak teremtve, és egy hét múlva már szakítottak is a párjukkal. Régen én is beleestem abba a hibába, hogy szerettem volna a világ elé tárni az életemet még akkor is, ha ehhez senkinek nem volt semmi köze. Valamiért az emberek szeretik azt a látszatot mutatni magukról, hogy az ő életük tökéletes. De a lényeg itt pontosan az, hogy láttatni. Idővel megtanultam, az, aki boldog, annak nincs ideje lekapni a boldog pillanatot, vagy aki párkapcsolatban van, nem lesz tökéletesebb a kapcsolatuk, ha azt a neten is úton útfélen igazolják másoknak. A legboldogabb pillanatok olyankor történnek, amikor nincs a közelben sem telefon vagy internet, és csak is ott és abban a pillanatban történik meg. Egy álmos reggelen a párodhoz bújva, vagy egy sikeres megbeszélés után az ajtón kilépve. Meg kell tanulnunk önmagunkban meglelni ezeket a pillanatokat. Ez nem azt jelenti, hogy ne legyünk jelen és ne osszuk meg a velünk történt dolgokat azokkal, akiket érdekel, hanem kezeljük azt másképpen. Legyen határ a magánélet és a közösségi média elé tárt élet között. A boldogságot nekünk magunkban belül kell érezni. Attól nem leszünk boldogok, hogy a profilunkról az a kép olvasható le. Azzal csak másokat csaphatunk be, önmagunkat soha. És sosem feledkezzünk meg az emberi rosszindulatról sem. Vannak olyanok, akik nem azért követik figyelemmel mindenapjainkat, mert szeretnek minket. Vannak, akik a boldogságunkat látva igényt érezek arra, hogy ezt megakadályozzák. Hiszen irigylik a boldogságunk vagy egyszerűen a rosszindulat vezérli őket. Ilyenkor előtűnhetek a múltból olyanok, akik üzeneteikkel és kommentjeikkel vagy zaklatással meg fogják akadályozni a felhőtlen boldogságot. Ezért érdemes, még ha igaz is, tartózkodni a túlzott kitárulkozástól, mert lehet, gondot hozunk a saját fejünkre.

Eliza