Az emberiségbe vetett hit kudarca, avagy heti beszámoló

Hihetetlen, de egyre nagyobbakat csalódok emberekben és valahogy ez ezen a héten még jobban kiütközött, mint máskor. Tudom nem szoktam ilyen témákat elhozni, egyszerűen úgy érzem, erről beszélni kell. Mert mindig vannak rossz napok, amikor az eladó mogorva veled, vagy neked jönnek a buszon. De amikor olyan dolgok vannak veszélyben, mint mások előtti megítélésed, időd, munkád vagy mások ideje, akiktől te kérsz szívességet, akkor már rosszabbul érintenek az apró félreértések, vagy véleménykülönbségek. A napokban pedig folyamatosan futok bele ilyenekbe, és egyszerűen már az idegeimmel játszanak. Ezért elhoztam nektek 3 esetet, amiktől a héten elszállt minden emberiségbe vetett hitem. Ez a hét után nem csak elment a kedvem a munkától, de csak arra vágyom, hogy otthon maradhassak egy bögre kávával, és a takarómba bugyoláljam magamat. Igazából mindig is tudtam, hogy nem szeretek emberekkel dolgozni, mert az én hivatásom inkább a kreativitás és az önálló tevékenységek. Nem vagyok csapatjátékos, és még ha tudnám magamat fotózni, akkor senkinek a segítségét nem kérném a munkám során. Nem azért mert mások rossz munkát végeznek, de ha már egy másik fél van az egyenletben, akkor egyszerűen tönkremehet minden. Hiszen, a másik fél miatt, ha közbejön valami, projektek tolódhatnak, vagy az egész héti munkák csúszhatnak meg. Az évek alatt megtanultam, sajnos sokszor a saját bőrömön, hogy csak az a biztos, amit magamnak intézek el. Viszont nem kerülhetem el az embereket, hiszen a munkám során rengeteg újabb személlyel kötök ismeretséget, és sok esetben nem lehet kihagyni a harmadik felet az egyenletből.

1, A PR agyrém

Mint tudhatjátok, mert több fórumon meséltem róla, jelenleg egy kis pr és social media vállalkozást viszek, amiben ügyfeleknek végzünk megbízásra különböző kampányokat. Vannak hosszú távú együttműködéseink, de vannak pár napos vagy hetes megbízásaink is. Sok fajta céggel dolgoznunk együtt, és a mi dolgunk az ő kéréseiket végrehajtani abból a keretből, amit a rendelkezésünkre bocsájtanak. És néha ez a keret igazából semmi, így ránk hárul az a ciki feladat, hogy ingyen dolgokat és ingyen munkát kunyeráljunk másoktól, amit mi se tennénk meg senkinek. Ilyenkor nem csak a saját, de a cégem nevét is kicsit leégetem. A héten esett meg velem, hogy egy megrendelő egy kampány részeként megbízott minket 3 személy felkeresésével, és a szolgáltatásuk igénybevételére. Szabott áron kellett elintéznünk, ami sajnos nem is volt nagy összeg a kért munka értékéhez képest, de ránk maradt a feladat, hogy ezt elintézzük. Végül a pár napos határidőt és a lehetetlennek tűnő feladatot sikerült teljesíteni, és a 3 személy elkészült a tartalommal, és már csak az összegre vártak a befejezéshez. A cég mikor a pénz kifizetésére került a sor, felvetette, hogy nem-e lehet visszamondani a felkéréseket, mert mégsem szeretnének ennyit költeni, vagy kéz alatt elintézni olcsóbban az árakat. Ami így is lealkudott és baráti kedvezményekkel alakultak így. Mondhatom, hogy nekem azalatt az pár perc alatt, amíg én elmagyaráztam, hogy ezt mennyire csúnya dolog, ami az eszükbe jutott, mennyi minden futott végig a fejemen. És sajnos nagyon sok ilyen cég van Magyarországon, akik bár vállalkozásokat szeretnének fenntartani, és szeretnének kampányokat, de amikor fizetésre kerül a sor, akkor visszakoznak vagy visszavonulót fújnak. Egy részről érthető, hiszen egy induló cégnek nem lehet nagy tőkéje. De ha valaki akar egy szolgáltatást, akkor tudja is, hogy van-e erre szánható kerete, és ne próbálja elsunnyogni vagy becsapni az embereket. Több cégről tudok közvetlenül, akik még mindig mutogatják magukat az embereknek, de a saját dolgozóiknak több hónapnyi fizetéssel tartoznak, vagy fotósoknak több százezrekkel. És ezek az emberek soha nem fogják viszontlátni a pénzüket. Engem is nemegyszer csaptak be és készült el egy munka, de végül nem került kifizetésre, majd a cég eltűnt szőrén-szálán vagy egyszerűen letiltott. Olyan gusztustalan dolog mások munkájával és idejével szórakozni, mert ahogy te sem szívesen dolgozol órákat ingyen, addig mástól se várd el.

2,

A mai nap vicces dolog esett meg velem. Egy étteremben fotóztunk volna, akik szerették volna, hogy megismertessem a helyet veletek, és kipróbáljam az ételeket. Az egyeztetés 3 hónapot húzódott, de végül megtaláltuk a tökéletes időpontot, amit fixáltunk is. Én két fotóssal érkeztem a helyszínre és több csodás ruhával, amit különböző tervezők adtak kölcsön a fotózás apropójából, hogy a luxus étteremhez még tökéletesebben passzoló darabok szerepeljenek, ezzel is kiemelve a hely eleganciáját. Itt kezdődnek a vicces dolgok. Tudniillik megbetegedtem. És egy hosszú munkanap után egy órát utaztam be a városba betegen, de természetesen nem mondtam le, hiszen nem teszek ilyet egy hellyel, sem az odarendelt fotósokkal. Így szépen összekészültem és összeszorított foggal, fájdalmak közepette, mint egy málhás szamár a sok cuccal érkeztem meg a helyre. A fotós már itt volt, így bementünk. A helyen senki sem tudott a lebeszélt fotózásról, és egy 300 fős rendezvény zajlott éppen. Azon a helyen, ahol úgy volt, hogy szinte üres lesz rajtunk kívül. A bunkó üzletvezető ahelyett, hogy megpróbálta volna megoldani a helyzetet és helyet biztosítani nekünk, még neki állt feljebb, hogy mi idejöttünk. Jelzem ők hívtak, mert szerették volna bemutatni a helyet. Hát sikerült is nekik. Végül még elbúcsúzni se tudtunk, mert eltűnt a személyzet, így csak dúlva-fúlva, betegen elbattyogtunk haza. És nem az zavart, hogy bunkók voltak vagy nem lett jól lekommunikálva, hanem az, hogy nem csak én vonszoltam be magamat feleslegesen, amikor otthon pihenhettem volna ki a betegségemet, hanem a két további személy is, akiket odahívtam azért. Így nem csak egy emberből, hanem egy egész csapatból csináltak hülyét. Így közvetve az én renomémat és szavahihetőségemet rontották ezeknél az embereknél. Pedig nekem sajnos nem volt hibám ebben. És bár felajánlottak másik időpontot, de lehet, már nem olyan kedvvel és jó szívvel teszem be újra arra a helyre a lábamat.

3, Várakozás

Ez sajnos nem egy alkalom és nem egy személyre vonatkozik. Sajnos az elmúlt pár hónapban sokszor megesett hasonló eset velem. Mint tudhatjátok, néha saját ruháimat is eladásra bocsájtom, hiszen a szekrényem kapacitása véges, így meg szoktam válni azoktól a darabjaimtól, amiket nem használok, vagy még sosem volt rajtam. Ezeket legtöbb esetben interneten előre lebeszélve és személyes találkozó keretein belül szoktuk rendezni. Ilyenkor, ha bent járok a városban, csak a táskámba suvasztom a darabot és összefutok a vevővel. Viszont vannak olyan esetek, amikor egy hosszú nap után nem szívesen buszozok el egy harmadik helyre. De ha lebeszéltem, akkor tartom magam hozzá, bármilyen fáradt is vagyok. Sokszor esik meg velem sajnos az eset, de most egy bizonyos esetet fogok elmesélni. Egyik délután 3 hölggyel találkoztam volna az egyik bevásárlóközpontban. Nekem kiesett, de nekik pont jó volt a helyszín, így kiutaztam a város másik oldalára. Ilyenkor reggel még fixálni szoktam, hogy biztosan jó-e az időpont, vagy sikerül-e odaérniük a vevőknek. Aznap is úgy volt, és persze mind a hárman biztosítottak afelől, hogy ott lesznek és nagyon kell nekik a ruha. Azt is tudomásukra hoztam, hogy csak ezért megyek ki oda. Az adott időpontban vártam és vártam, de a 3 hölgy egyike sem érkezett meg. Írtam nekik, hívtam őket, nem vette fel egyik se. Majd eltelt egy óra, majd másfél. És végül feladtam. 3 ember egyszerre vert át. Még annyit sem írtak, hogy nem érnek oda vagy késnek vagy sajnálják, de a kismacskájuk hányt. De nem, egyszerűen soha többet nem írtak vissza. De nem tudom, hogy lehetnek ilyenek az emberek, hogy más idejével játszanak. Mást ugráltatnak és odahívnak. Fáradtan, miközben mással is lehetnének, vagy a dolgukat végezhetnék. Ezek után persze nem könnyű szívvel fogok újra próbálkozni. Inkább maradjanak ott azok a ruhák a szekrényben.

+1

Nem csak olyanokban csalódhatunk, akiket nem ismerünk. Néha olyanban is csalódnunk kell időről időre, aki közel áll hozzánk. A napokban én is ezt éreztem át. És talán minden közül ez volt a legfájóbb. Mert azok tudnak legjobban bántani minket, akik a szívünkben vannak. Lehet nem is szándékkal vagy nem is sejtik, de mégis ők tudják okozni a legnagyobb fájdalmakat. Főleg akkor fáj a legjobban egy dolog, ha az adott ember már sérült és sokat bántották. Mert a sebek sosem gyógyulnak be, csak behegednek. És néha nem csak az tudja feltépni őket, aki okozta nekünk. Egy-egy szó vagy kis tett is elég, hogy újra visszajöjjön az az érzés, amit azt hittünk elfelejtettünk. És néha elkövetjük időről-időre ugyanazokat a hibákat. Sajnos nem mindig tanulunk belőlük. Az, aki megnyílik valakinek és beenged, valakit a szívbe, az mindig ki fogja tenni magát a fájdalomnak. És ezt jól tudjuk, mert pontosan azért olyan nehéz közel engedni valakit magunkhoz. És mindközül a legnagyobb fájdalom az, ha nem találunk viszonzásra. Vagy ha valamiről hiszünk valamit, de kiderül, csak mi gondoltuk úgy. Sosem lehet feledni, mert bár néha fájdalmat fog okozni nekünk, mégis az a valaki tudja nekünk egy szavával vagy egyetlen tettével elhozni az önfeledt boldogságot.

Konklúzió:

Bár társas lények vagyunk, de ez nem azt jelenti, hogy minden áron emberek között kell lennünk. A rohanó, elidegenedő társadalmunkban már nagyon ritka a kedvesség, jóindulat, és sokan a saját boldogtalanságukat és rosszkedvüket másokra hárítják. Ezért van annyi gonoszkodó komment a posztok és hírek alatt, vagy ezért mogorva mindenki, aki veled szembe jön az utcán. Meg kell tanulnunk kizárni a negatív embereket az életünkből, vagy ezeket a helyzeteket elkerülni és más szempontból felfogni a dolgokat, például viccesen. Bár ez nagyon nehéz, de ha átfordítjuk, akkor sok bosszúságtól mentjük meg magunkat. Ha a munkánk része az emberekkel való kommunikáció, akkor legyen egy időtartam, ami után már nem vesszük fel a telefont, vagy időt hagyunk, amikor távol az emberek hülyeségétől, kicsit magunkban lehetünk. Mi magunk pedig próbáljuk a saját frusztráltságunkat, amit mások okoznak nekünk, vagy a gondjainkat, dühünket nem másokon kitölteni. És főleg ne azokon, akiket szeretünk. Mert amíg az, akibe beleütközünk az utcán elsétál mellettünk és soha nem látjuk többet, azokat, akik közel állhatnak hozzánk megbánthatjuk vagy akár fájdalmat is okozhatunk nekik.

Eliza