
5 trend a tavaszi szezonból, ami már most nem tartozik a kedvenceim közé
Ahogy közeledik az új szezon, vele együtt búcsút mondhatok az idei kedvenc trendjeimnek is egyaránt. A következő szezon már most több szempontból sem a kedvencem, hiszen a lehető legtávolabbi trendeket szedték össze a tervezők, hogy egybe gyúrva kényszerítsék ránk. A február végével félre kell raknunk a csodás piton ruhákat és kiegészítőket, mert új vonulatok veszik át az uralmat. Valamint egy olyan alternatívát sem adtak, mely valóban megmozgatná a fantáziámat, és azonosulni tudnék vele. Így lehet az, hogy sok olyan trend tűnik fel most hosszú, és szükséges kényszerpihenő után, amiknek jobb lett volna tovább aludniuk. Így a kilencvenes és kétezres évek legfurcsább divatjai, most egyszerre szegték fel fejüket, hogy beszivároghassanak a fast fashion boltok kínálatába, majd idővel a mi ruhatárunkba is. Így a legnagyobb szörnyűségek majd csak az új darabok bevonulása után következnek be. Gyerekkorom válltöméseit, furcsa minták sorait idézik fel bennem a kifutókon felvonultatott kollekciók. Becsukott szemmel számolom vissza az utolsó napokat, és addig is kiélvezem a téli kedvenceimet. Bár még van pár hét a tavaszig, de elhoztam nektek a legújabb trendek közül azokat, amiktől már most feláll a hátamon a szőr.
Batikolt
Nem. Nem, nem, nem és nem. A kilencvenes évek egyik uralkodó trendje most újra el fog árasztani mindent. Bár magával a színes egymásba folyó mintákkal nem lenne semmi bajom, de sajnos ilyenkor mindent ellepnek a saját készítésű, otthon gyártott verziók is. Így amikor mindenkivel elszalad a ló, akkor pólókon, szoknyákon és mindenen feltűnnek, amit festékbe lehet mártani. Kevés olyan változta van, amiben ízlésesen vagy elegánsan tud mutatni. Lehet, idén én most kihagyom ezt a trendet!
Rojtok
Bár nem teljesen ment ki a köztudatból a rojt, minden szezonban jelen volt kis mértékben, de most újra elárasztanak majd mindent. Előkerülhetnek a szekrényekből a rojtos szoknyák, rojtos táskák és rojtos kabátok. Valahogy sosem tartoztak a kedvenceim közé, és kis mértékben még elviselhetők, de az extra, túltolt darabokat továbbra is távol fogom magamtól tartani.
Biciklis gatya
Nem. Ezt tuti nem. Bár van, akinek jól áll ez a ruhadarab, nekem mindig is a biciklis férfiakat jutatja majd eszembe, akik leszállva a nyeregből, minden egyes domborulatukat a világ elé tárják. Másrészt, nagyon kevés testalkaton tud jól mutatni, hiszen egy rosszul megválasztott anyaggal kombinálva minden bőrhibát kihangsúlyozhat. Ilyet remélem, sosem fogtok viszontlátni rajtam.
Esőkabát
Vannak olyan ruhadarabok, melyek valódi funkciót töltenek be. Ezek az esőkabátok és gumicsizmák. És ezeknek megvan az oka, miért csak szakadó esőben vesszük fel őket, amikor a zuhogó víztömegben, senki sem figyel ránk, arra, hogy mit viselünk. Furcsa egy susogós műanyagra a divat eszközeként tekinteni, de most a tervezők megpróbálták. Bár biztosan jól mutatna egy Dior vagy Valentino darab az esőben, valószínűleg a mindennapokban ezt a trendet sem fogom beépíteni a repertoáromba.
Neon
Bár az élénk színek pártolója vagyok, a neon színek nagy felületen mégsem tartoznak a kedvenceim közé. Sajnos, ebben a szezonban meg kell szokni a szemünknek ezeket a vad színeket, hiszen rövid úton el fogják lepni az utcákat az ilyen darabok. Lehet vibrálni fog a szemünk egy idő után, de mi sem fogunk tudni elmenni emellett a trend mellett.
Eliza

