Étterem,  Sajtóesemény

Buono étlapkóstoló

A karácsonyi időszak a bloggerek számára is pörgős, hiszen ilyenkor egymást érik a sajtóesemények és a karácsonyi partik, így a rengeteg meghívás között néha döntenünk kell, melyikre látogatunk el végül, és melyiket kell elutasítanunk. Néha egy hosszú munkával töltött nap után, amikor ledőlhetnénk pihenni és foglalkozni a szeretteinkkel és a barátainkkal, nehéz újra belevetnünk magunkat az éjszakába. Az elmúlt két évben rengeteg ilyen eseményen jártam és egyre kevésbé élvezem őket, hiszen a legtöbb ugyanaz a séma szerint zajlik le. Van, amikor egy héten minden este ilyen eseményre vagyok hivatalos, és ilyenkor csupán annyi időre látogatok haza, hogy átöltözzek, és az egyetlen, ami életben tart: a reggeli kávé és a pezsgő, melyet kínálnak ilyenkor. Így, amikor végre egy különleges eseményre kapok meghívást, rögtön nagy várakozással tekintek elébe. Főleg nagy öröm, ha valakit vihetünk is magunkkal, hiszen ilyenkor néha összeköthetjük a kellemest a hasznossal is.

Egy ilyen különleges eseményen volt szerencsém részt venni a héten, ami egy ételkóstoló, étlapbemutató volt. A Buono étterem immáron 3 éve várja a vendégeket az Allee-ban, bevásárlóközpontokban és a Corvin plázában egyaránt. A különleges étterem gasztronómiai különlegességekkel kedveskedik az ínyenceknek a megszokott ízek mellet. A hagyományos fogások újragondolásával egy új élményben lehet részünk, miközben egy kellemes étkezést tölthetünk el elérhető áron. Az étlapon az extra fogások mellet az olasz és magyar konyha is képviselteti magát. Az étterem maga modern és családias hangulatával varázsol el. A nyitott konyhának köszönhetően pedig, mi magunk is nyomon követhetjük ételeink elkészültét. Az eseményen a legújabb étlap különlegességeit kóstolhattuk végig. A téli finomságok mindegyike csodásan nézett ki. Én magam nem vagyok oda a gasztronómiai különlegességekért. Mivel kiskorom óta főzök, számomra néha a saját készítésű ételek nagyobb előnyt élveznek. Az ízlésem pedig a legegyszerűbb ételekre korlátozódik, így az igazi magyar konyhára, valamint az olasz és görög finomságokra. A kulináris kalandozásaimat pedig az is korlátozza, hogy hihetetlen válogatós vagyok. Így csak a csirkehúst fogyasztom és eltalálni az ízlésemet képtelenség. Hogy egy hozzáértőn keresztül tudjam értékelni az ételeket, végre sikerült rávennem a barátomat, hogy elkísérjen az eseményre. Így ő volt, aki valódi véleményt alkotott az prezentált ételekről. A több, mint hat fogásból mindegyik ízletes volt volt és néhányból még repetát is kértünk. Számomra a főétel volt az, ami igazán ízlett. A színes bors és a csirke valami isteni volt együtt, és a tányéron a tökkrém mellett krumplipürét is találhattunk. A másik kedvencem pedig az édességben található diós keksz volt, ami tejszínhabbal, habcsókkal és karamellkrémmel volt kombinálva. Az ételeket pedig különleges ünnepi koktélokkal és forralt borral öblíthettük le. Az este csodásan telt a különböző érdeklődési körű újságírók és influencerek társaságában. Mi biztosan visszatérünk majd, hiszen sok finomság bővelkedik még az étlapon, amit még nem kóstoltunk. Addig is elhoztam nektek egy kis kedvcsinálót a finomságokhoz.

Eliza

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

FacebookTwitterInstagramPinterestLinkedInGoogle+YoutubeRedditDribbbleBehanceGithubCodePenEmail