
Inglot most már az Alleban is!
Az Inglot sminkmára megérkezését Magyarországra, már rengetegen várták, és mióta megtalálhatóvá vált az Arena Mall üzleteiben, rengeteg sminkszerelmes rohamozta meg a készleteket. A múl héttől pedig a Budai közönség számára is testközelbe kerülhetett, hiszen az Allee bevásárlóközpontban is megnyitotta kapuit. Az cselekmény egy hatalmas buli keretén belül ünnepelhettük meg. Hiszen a megnyitóra én magam is ellátogattam, ahol is Candy partin tárta ki kapuit az új üzlet. Mindent édességek és nyalókák díszítettek és ismét hihetetlen környezetet teremtettek a vendégségnek. Rengeteg sztár társaságában tekinthettük meg a hatalmas termékpalettát. Az Inglot csapata pedig egy csodás ajándékkal is kedveskedett nekünk, hiszen egy névre szóló palettát kaptunk ajándékba. A partin a jó hangulat mellet rengeteg gumicukor közt szemezgethettünk. Természetesen mindenki másnapra halasztotta a fogyókúráját, hogy kiélvezhesse az édességmámort. Végül mindenkinek a kezében egy hatalmas vattacukor landolt. Mindenképpen látogassatok el a legújabb üzletbe, hiszen folyamatosan akciókkal, és rengeteg érdekes termékkel várnak benneteket. Valamint profi sminkesek állnak rendelkezésetekre, hogy az esti programra tökéletes külsőt varázsoljanak nektek! Az Allee földszintjén a Leroy bejárata mellet megtalálhatjátok.
Eliza

