Luxus szépségszalon, avagy a csúf valóság

A mai nap egy merőben más témát szeretnék nektek felhozni, mint a szokásos divat vagy szépségápolással foglakozó bejegyzések. Egy történetet fogok elmesélni nektek, ami nemrégiben történt meg velem. Történetet arról, hogy néha nem azt kapjuk, amit várunk és a valóság rosszabb, mint az ígéretek. Nem szeretnék neveket említeni, hiszen nem akarok senkit lejáratni, de úgy érzem igazán érdekes tapasztalat ez, amit muszáj megosztanom veletek. Egy szépségszalonban való látogatásom történetét fogom megosztani veletek, ami végül rémálomba fulladt. A magát luxus szépségszalonként hirdető létesítmény felkért, hogy teszteljem a szolgáltatásaikat és tapasztalataimat tárjam elétek is. Úgy gondoltam jó lehetőség egyrészt, hogy én magam is kicsit kikapcsolódjak, és emellett egy új alternatívát is bemutassak nektek a szépségápolás terén. Természetesen ekkor még egyikünk sem sejthette, hogy ezek a tapasztalatok nem éppen jók lesznek, amit a cég sem szeretne éppenséggel viszont látni magáról az interneten. A látogatásom vége az lett, hogy egy kétórás kezelés végén a teljes idegrendszerem felborzolása után futva hagytam el a szalont. Vajon mi okozta ezt a hatást?

Először is szögezzük le, mi tesz egy szépségszalont luxus szalonná, a kis fodrászatokkal és zugkozmetikákkal szemben. Elsőként a környezet, ami nyugalmat teremt, rendezett, szemet gyönyörködtető és letisztult. Ezek a helyek legtöbb estben eldugott helyeken találhatók elzárva az utca zajától. Fontos, hogy a szolgáltatások nyugodt, pihentető és intim környezetben folyjanak, hiszen egy masszázs vagy kozmetikai kezelés hosszabb időt vesz igénybe, amit a vendég szeretne relaxációval tölteni. Második sarkalatos pont a személyzet, akik magasan képzettek, készségesek és kedvesek. Emellett igényes külsejükkel is képviselik a szalon magas elvárásait. A harmadik a kiszolgálás, ami nem csak a kezeléseket fedi le, hanem magát a vendéglátást is. Egy ilyen helyen a belépés után vízzel vagy kávéval kínálnak. Egyes helyeken még pezsgővel is. A recepciós a kezelés közben is érdeklődik a vendég hogyléte felől, szüksége van-e valami egyéb dologra. Az ott tartózkodás alatt odafigyel minden egyes vendégre. Ezek együttesen adják ki azt az érzést, hogy a magasabb árért nem csak egy minőségi produktumot kapunk egy szép frizura, műköröm formájában, hanem egy élményt is. Hiszen a szépségszalonokba nem csak szépülni járunk, hanem relaxálni is, kikacsolódni a rohanó világban. Ezeken a helyeken egy kis időre lehalkíthatjuk gondolatainkat, félre tehetjük problémáinkat. Így válik a szépülés folyamata egy kellemes programmá.

Ezzel szemben a fent említett szalon egyik pontban sem fedte az elvárásokat. A szalonba lépve kellemes csajos környezet várt. Ez volt a csali. A weblap szövegeinek megfelelően egy csöndes kis zug a szépülni vágyóknak. Első lépésként talán az tűnt fel, hogy a szalon igen kicsi volt. A nagy előtéren kívül a kis mellékszobákban alig volt hely a kezelésekhez. Az egész tér egyben volt karton falakkal elválasztva és a szobáknak nem volt ajtajuk, csupán függönyök. Talán már akkor feltűnhetett volna, hogy itt valami nem stimmel. A vendéglátók kedvesek voltak és a kezelés végző szakember hölgy is.  Sajnos azonban a több órás kezelés alatt egyszer sem kérdezték meg szükségem lenne-e vízre vagy bármire. Így szégyenszemre szomjamat végül a fürdőszobai csapból kellet oltanom. A kikapcsolódásból pedig semmi sem maradt, hiszen a mellettünk lévő teremben a műkörmösök gépei, hangos beszélgetése és rádió hangja miatt egy pillanatra sem tudtam lenyugodni, sőt idővel még idegesebb és feszültebb lettem. Hogy még kellemesebbé tegyék a kozmetikai kezelés nyugalmát, a személyzet elkezdte kipakolni a mosogatógépet, hangos edény csörömpöléssel, majd az ajtónk előtt beszélték ki az ügyes bajos dolgaikat. Mondanom sem kell igazán nagy élmény volt. A másik hatalmas probléma az ajtók hiánya volt. Hiszen egy kozmetikai kezelés során nem csak le kell vetkőzni, de mondjuk egy gyanta esetén ki is kell tárulkozni. Ehhez viszont egy intim környezet kell, ahol zárt ajtók mögött biztonságban érezheti magát az ember. Itt viszont két percenként libbenő függöny vagy berohangáló kollégák miatt folyamatos frusztráció ért. A szalon nyitott ajtaján át folyamatosan szűrődött be az utca forgalma, valamint az 5 percenként elhaladó villamos zakatolása. Így két óra folyamatos zajban, megzavart nyugalomban és a kezelésre való teljes koncentráció hiányában zajlott. Sem élvezni nem tudtam a pihenést, de még nagyobb kárt is tettek az idegeimben. A kezelés végeztével életem egyik legrémesebb két órája után rohantam ki az ajtón és vissza se néztem. Ezek után nem is tudtam a vendéglátóimnak levelet se küldeni, a tapasztalataimról, mert féltem nem tudnék szépen fogalmazni ebben az esetben. Így úgy gondoltam, jobb, ha elfelejtem az esetet és mindketten elfelejtjük egymást. Bár részemről ez nagyobb erőfeszítést kíván.  

Mi ebből a tanulság? Manapság mindenki nevezheti magát akárminek. Mester fodrásznak az, aki még hajat se látott, divattervezőnek, aki valaha varratot magának egy pólót, vagy írónak lelki vezetőnek, aki valaha átélt egy nehéz időszakot az életében. A szavaknak ereje van, és ezek által jobban eladhatóvá válnak a dolgok, néha még saját magunk is. Nem elég, hogy ha valaki elnevezi magát luxus szalonnak, ha egyszer nincs mögötte semmi. Egy szolgáltatást nyújtó létesítményben nem az a lényeg, hogy egyszer behívjuk a vendéget, azután az életben soha többet ne lássuk, mert kifut az ajtón. Ezeknek a helyeknek pont az a lényege, hogy megfogják az embert, jól érezzék magukat ott a hölgyek és vissza akarjanak térni, kipróbálni más kezeléseket és minél több időt tölteni azon a helyen. Egy ilyen szalonban sajnos válogatott csapatra van szükség, akik valóban tökéletes munkát végeznek és elérik, hogy a vendég jól érezze magát. Rájuk nézve nem azt gondolja az ember, hogy ez a nő, hogy tudna nekem szép hajat csinálni, ha neki egy kóc van a haja helyén, vagy szép körmöket, amikor igénytelen és le van nőve a sajátja. Egy ilyen helyen az ott dolgozóknak is azt a hatást kell kelteniük, hogy ezen a helyen kihozzuk belőled a tökéletességet. Ezt a helyet nem tudom máshoz hasonlítani, mint egy szépen megdesignolt lakótelepi szépségszalonhoz. Persze ezzel nem más helyeket szeretnék lederogálni, csupán ezt a fajta mentalitást. Ezt azokra a szalonokra értem, ahol még a szocializmusban tanult, azóta új technikát nem látott fodrászok dolgoznak, és azok a kozmetikusok, akik a 200 forintos krémeket kenik a vendégeikre, amiben semmi hatóanyag nincs. Ezek azok a szalonok, ahova csak azok az idősebb hölgyek járnak, akiknek a Bundesliga frizura a legmodernebb haj és az öt centis strasszos műköröm még divatban van. Mindenre megvan az igény, de ők legalább nem hívják magukat másnak, mint amik.

Eliza

(A képek csupán illusztrációk)