Sajtóesemény

Kazar üzletmegnyitó

A hét elég mozgalmasnak sikeredett, hiszen az évszak kezdetével rengeteg márka rukkoltak elő újabbnál újabb termékekkel és szolgáltatásokkal, melyeket sajtóeseményeken tártak a bloggerek szeme elé. Így történhetett, hogy a nyár első hetében mindannyian egyik helyről a másikra rohangáltunk, és az otthonunkat csak annyi ideig láttuk, amíg átöltöztünk a következő szettbe. Az érdekes programok közt akadt divatbemutató, reggelivel egybekötött beszélgetés, de még hajókázás is. Az egyik különleges esemény pedig nem volt más, mint a Kazar legújabb üzletének megnyitója, amely az Aréna Mall bevásárlóközpontban található. A nagyszabású eseményen mindenki ott volt, aki számít, így a celebekkel és hírességekkel egyetemben a bloggerek apraja nagyja is képviseltette magát. A lengyel luxus cipőmárka csodás darabjai az új helyen is csodás környezetet kaptak. Így a vásárlok, igényes környezeten válogathatnak az új kollekció legszebb darabjai között. A délután igazán kellemesen telt a színes társaságban, és a házigazdák gondoskodtak róla, hogy mindenki jól érezze magát. A pezsgő mellett, az, Oh My Green finomságait szolgálták fel, amik gondoskodtak a vendégek egészségéről is. Ha, arra jártok, mindenképpen nézzetek be, hiszen mindenki megtalálhatja a saját stílusához illő lábbelit. A földszinten lévő üzlet, minden nap szeretettel vár titeket, hozzáértő és kedves eladókkal, és csodás hangulattal.

Eliza

 

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

FacebookTwitterInstagramPinterestLinkedInGoogle+YoutubeRedditDribbbleBehanceGithubCodePenEmail