Outfitek

London look

Imádom a világot járni és az évek alatt ez vált a kedvenc hobbijaim egyikévé is.  Szeretek utazgatni és más kultúrákkal és életstílusokkal megismerkedni, ezért évente többször is hódolok ennek a szenvedélyemnek. Minden évszaknak megvan a maga hangulata, és számunkra a családommal minden évszaknak megvan a maga országa is. Ahogy a nyár a Görög tengerpartot, úgy a lehulló falevelek nekünk Rómát jelentik, kora tavasszal pedig minden évben ellátogatunk Londonba. Bár a mediterrán országok szerelmese vagyok, Anglia mégis teljesen elvarázsol engem, hiszen merőben más mentalitású emberek közt lenni mindig érdekes érzés, és ráébreszt arra, hogy néha nem az a természetes, amit a közvetlen környezetünkben megszoktunk az emberektől. Egy multikulturális fővárosban pedig megtanulja az ember a toleranciát, udvariasságot, és az egyediség igazi értékét.

London egyike a divat fővárosainak, és ezt híven tükrözi az utcákon hömpölygő furcsábbnál furcsább trendeknek hódolók látványa is. A városnézés és vásárolgatás között volt egy kis időnk, és elkészítettem nektek egy szettet. A képek egy igazán hangulatos londoni kis utcán készültek, hogy megragadják a hely igazi eszenciáját. Bár már rég nem szeretek fast fashion darabokat vásárolni, a hetekben elcsábultam a Breshkában ettől a csíkos overáltól. Nem csak érdekes és elegáns darab, hanem az alakot is megmutatja. A csíkokat farmer kabáttal kombináltam. Ez a szett egy lapos talpúval tökéletes lehet a hétköznapokban, de magas sarkúval is izgalmas hatást érhetünk el. Kiegészítésül pedig a kedvenc magazinom legfrissebb számát választottam, ami nem csak lelki táplálékot, de inspirációt is nyújt minden divatszerelmes számára.

Eliza

Farmerkabát: H&M

Ruha: Bershka

Cipő, táska: Primark

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

FacebookTwitterInstagramPinterestLinkedInGoogle+YoutubeRedditDribbbleBehanceGithubCodePenEmail