
Pink mámor
A mai napon, ezt az élénk, tavaszi szettet hoztam el nektek, ami megeleveníti az ébredező természet hangulatát. A pink az idei szezon egyik legmeghatározóbb szín trendjei közé tartozik, de csak is a pasztell cukorka színek után. A legnagyobb tervezők kollekcióiban sok helyen ütött fel a fejét ez a szín, a legemlékezetesebb szereplése még is Versace bemutatóján volt. A vibráló színek közül pedig ez az árnyalat áll a legközelebb a szívemhez, így szívesen hordom a mindennapok során is. A szezon másik uralkodó hóbortja a visszatérő 80-as évek, így ennek a ruhának mintája is tökéletesen illeszkedik az idei trendekbe. A ruhát szintén pink darabokkal egészítettem ki, hogy a hangsúly megmaradjon a ruha mintáján.
Mindig is, az volt az egyik vesszőparipám a blogon, hogy a hölgyek számára megmutassam, a megszokott színek mellett rengeteg alternatíva vár ránk, hogy kibontakoztathassuk magunkat. Hiszen, a bennünk rejlő személyiségek sem fekete-fehérek, hogy tökéletesen megmutathassuk, önmagunkat szükségünk van a színekre. Sokak számára nehéz kilépni a komfort zónájukból, de kísérletezések folyamatán keresztül megtanulhatjuk mi az, ami jól áll nekünk, és illeszkedik a stílusunkhoz. Ha, pedig rátaláltunk önmagunkra, akkor már magabiztosan, és céltudatosan bánhatunk a színekkel, mintákkal és a kiegészítők tárházával.
Eliza
Ruha: Dress Bar
Cipő: Piaf paris

