Divat,  Trendek

Eljött az én időm, avagy miért imádom már most az idei őszi szezont

Ahogy az idő múlik, úgy követik egymást a napok, hetek és hónapok. Így eljött az ideje annak, hogy búcsút vegyünk a nyártól, és nekivessük magunkat az ősznek. Ez pedig azt is jelenti, hogy újabb trendek veszik át az uralmat a divat felett. Bár minden évben változik a divat, teljesen megújulni sosem tud, így sokszor önmagába tér vissza. Így történhet meg, hogy a kilencvenes és tízes évek legkedveltebb darabjai, most új életre kelve bukkantak fel a kifutókon. Ezt a szezont mintha én magam állítottam volna össze, azok alapján a trendek alapján, amelyeket legjobban kedveltem az évek során. Már most érzem, számomra most jött el az igaz idő, hogy kibontakozhassak. Hiszen rengeteg kedvenc darabom, most előbukkanhat a szekrény mélyéről, hogy újra a rivaldafényben ragyoghasson. Elhoztam nektek az idei őszi trendek közül azokat, amit már most alig várok, hogy magamra ölthessek. Emellett azt is elmesélem nektek, hogy ezek a részletek számomra miért is bírnak varázserővel. Remélem nektek is lesz pár kedvencetek közöttük.

 

Leopárd

Bár a leopárd sosem ment ki teljes mértékben a divatból, most mégis feltámadva teljes valójában tette magáévá az ide szezont. Minden legendás tervező beleépítette valamely formájában ezt a mintát, és sokak még fokozni is tudták azt. Én magam mindig is nagy kedvelője voltam, ami talán édesanyám ragasztott rám át. Még élénken élnek bennem gyerekorom emlékei, amikor a kilencvenes években, szinte mindene ilyen mintában pompázott, a szivárvány szinte minden színében. Ezt a szeretetemet a minta iránt felnőttként sem hagytam el, még ha nem is volt a trend szerves része, mindig szívesen csempésztem bele a mindennapi öltözködésembe. Idén ősszel pedig elérkezik az idő, hogy teljes mértékben behódolhassak neki.

Tyúkláb minta

Óh, azok a tyúklábak. Bár mindenki, máshogy hívja, ez a minta egyet jelent az eleganciával és nőiességgel. Igazi visszatérése a tavalyi őszi-téli szezonban volt, azonban nagy örömömre, idén is fel-fel bukkant a kollekciókban. Így továbbra is kiélvezhetem a minta nyújtotta lehetőségeket. Ehhez a mintához, is szépe emlékek főznek, és egy idő után nem csak a stílusom részévé, de védjegyemmé is vált. Rengeteg ilyen darabbal rendelkezem, amelyek közül már sokat be is mutattam nektek. Biztosan idén is bele fogom csempészni a repertoáromba. Persze az sem mellékes, hogy a blog legelső outfiteje is egy ilyen mintás ruha alkotta.

Pöttyök

Nagy örömömre a nyári szezonból, az őszibe átcsusszantak a kedvenc kis pöttyei is. Hiszen nincs vidámabb még is elegánsabb öltözék egy pöttyös darabnál. A pöttyök pedig mindig is nagy jelentőséggel bírtak a szememben. Valahogy nálam tini korom óta a pöttyök a randevúkkal fonódtak össze. Valamilyen oknál fogva, talán egy film ihletésére, úgy tartottam egy pöttyös ruha a legalkalmasabb egy férfi szívéve lopni magamat, ezért attól kezdve minden első randira egy ilyen mintás darabban jelentem meg. Mivel pedig a pöttyök hatalmában sosem csalódtam, így ez a jó szokásom azóta sem hagyott el.

Vörös

A blog kezdete óta, ez a szín valahogy üldöz engem, és egy idővel a blog uralkodó színévé is vált. Bár régen is szerettem ezt a színt, mégis az elmúlt időszakban hódoltam be neki teljes mértékben. Alapvetően élénk harsány szín, ami mégis vad, szenvedélyes és nőies. Így tökéletesen szimbolizálja mindazt, amit én és a blogom is szeretne üzenni magáról. Hogy teljes valónkban vállaljuk fel önmagunkat, merjünk másnak lenni, és úgy öltözködni, ahogy nekünk tetszik. Így ez a szín számomra az önmegvalósítást jelenti. És szerencsémre ez a szín az idei őszi szezonban az egyike azoknak a színeknek, amelyek legtöbbször köszöntek vissza a kifutó kollekcióiban.

Csipke

A csipke az egyik legnőiesebb és szexibb anyag, amit valaha megalkottak. Hiszen nem csak láttat, de mégis visszafogott eleganciát sugároz. A kedvenc tervező párosom Donce & Gabbana mindig szívesen használják fel, ezt a csodás anyagot, és ez az idei kollekciójukban sem volt másképpen. Az idén bízhattok benne én magam is belecsempészek pár ilyen darabot az outfitek sorába. Régi szerelem fűz az ilyen darabokhoz, és sok kellemes emlék is társul hozzájuk. Egyet biztosan állíthatok, a férfiak csábításához nem nyúlhatunk mellé egy ilyen ruhában.

Virág minta

Bár a virág minta alapvetően tavaszi és nyári viselet, teljes mértékben sosem tűnik el az öltözködésünkből. Hiszen, legyen, ősz vagy tél egy ilyen mintával mindig fel tudjuk dobni a kedvünket, és a viseletünket. Ez nincs ez másképpen a szezonban sem, hiszen minden tervező felhasználta valamely módon a kollekciójukban. Én magam sosem szerettem az egyszínű és unalmas darabokat, ezért a ruháim nagy része mintás darabokból tevődik össze. A virág minta pedig mindig is az egyik kedvenceim közé tartozott. Persze sokan azt gondolják, egy ilyen darab gyerekes, vagy épp öregasszonyos, mégis egy tökéletesen megválasztott darab ugyanúgy lehet elegáns, és kifinomult.

Ezüst

Legyen az metál, arany, vagy ezüst, fő, hogy csillogjon. Ezzel nem csak én vagyok így, ez a szín az elmúlt években nagyon is jelen volt a divat színterén. Bár most már kezd mérséklődni a helyzet, továbbra is nagy hangsúlyt fektettek a tervezők ősszel is ennek az extra viseletnek. Én magam mindig is az ezüstös árnyalatokat részesítettem előnyben, és régi álmom hogy megtaláljam a tökéletes ezüst-metál-lakk magas sarkúmat. Bár még mindig csak keresgélek, de addig is előszeretettel nyúlok egy -gy ilyen daraboz, ha szeretnék egy kis csavart csempészni az összeállításomba.

Eliza

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

FacebookTwitterInstagramPinterestLinkedInGoogle+YoutubeRedditDribbbleBehanceGithubCodePenEmail