
Hogyan sminkelj úgy, mint egy profi! #1
Sminkesként sok trükköt megtanultam a mestereimtől, amit később saját magam sminkelésénél is hasznosítani tudtam. Így nem csak azzal ismerkedtem meg, hogyan tudom a nőkből kihozni az igazi szépségüket, de magamból is sikerül professzionális szinten kihozni a legjobbat. Úgy döntöttem, hogy ezeket a praktikákat és fortélyokat most nektek is meg szeretném tanítani, hogy ti magatok is tökéletes sminket tudjatok elkészíteni úgy is, hogy nem vagytok profik. Mielőtt azonban belevágunk abba, hogyan is kell elkészíteni egy tökéletes sminkeket, meg kell tanulni pár alapvető dolgot, hiszen mindent az alapoktól kell kezdeni, hogy a további tudásunk biztos alapokon nyugodjon. Ezért a kezdetőktől kezdve foglak titeket bevezetni a szakma csínjába-bínjába. Ha pedig velem tartotok, egyre messzebb és messzebb juthatunk, és egyre bonyolultabb és trükkösebb fortélyba is bevezetlek majd titeket, míg végül ti magatok is profik lehettek az otthonotok magányában.
Minden smink alapja pedig maguk az eszközök, hiszen ahhoz, hogy tökéletes sminket alkothassunk megfelelő alapanyagokkal kell rendelkeznünk, hogy azokkal készíthessük el a csodát. Azonban sokan tévedésben vannak. Ahhoz, hogy elkészítsük otthonunkban az alkotást, nincs szükségünk csak néhány alapvető termékre. Bár mindenki azt hiszi, mennél több sminkkel rendelkezik, annál profiban tud sminkelni is, ez azonban nem így működik a valóságban. Nem kell sem sminkláda, sem doboznyi felesleges termék. Ha mindegyikből a megfelelőt választjátok elegendő csak egy neszesszernyi kellék is. A mennyiségtől nem függ a tudás és attól, hogy profi termékekkel rendelkezünk, mi magunk nem leszünk profik. Ha tudjuk, mire van szükségünk, máris előttünk áll a lehetőség, hogy mi magunk profi sminket alkothassunk. És ha a továbbiakban velem tartotok, azt is megtanítom nektek, ezekből a kevés dologból is, milyen tökéletes hétköznapi, vagy épp bonyolultabb sminkeket tudtok elkészíteni magatoknak. A mai napon összeszedtem azokat a dolgokat, amelyekkel rendelkeznetek kell, és ha megvannak, készen is álltok, hogy megtanuljátok a sminkelés alapjait!
1, Alapozó
Minden egy megfelelő alapozónál kezdődik. Nehéz megtalálni azt a terméket, ami megfelelő fedést biztosít és könnyedén felvihető az arcra. Fontos, hogy ráleljünk a megfelelőre, mivel ha rossz minőségűt választunk, eltömíti a pólusokat és pattanások kialakulásához vezethet. Ezért ha valaki érzékeny rájuk, akkor a patikákban megtalálható márkákat ajánlom, amelyek direkt olyan készítmények, amelyek óvják a bőrt, sőt még ápolják is. Emellett ha nem megfelelő az alapozás, akkor a kész smink sem lesz tökéletes, és a smink további része sem tud felkerülni a megfelelő módon. Ha pedig beszereztük a legjobbat, máris egy lépéssel közelebb kerültünk a csodás végeredményhez.
2, Korrektor
A bőrhibák és pattanások eltűntetéséhez mindenképpen szükségünk van korrektorra. Még egységesebbé tehető a bőr és még tökéletesebb hatást érhetünk el vele. A szem alatti karikák és egyéb elszíneződéseket is elfedhetjük vele. A korrektor esetében mindenképpen minőségi termékre essen a választásunk, a drogériákban kaphatókkal szemben. Az olcsóbb változatok, nem csak nem érik el a megfelelő hatást, de olyan anyagokat is tartalmazhatnak, amelyeket ha tudnánk, nem szívesen kennénk az arcunkra. Mindig vegyük figyelembe, hogy kicsivel több pénzért, már sokkal többet nyújtó, és kevésbé káros termékekhez juthatunk. Ez főleg fontos egy olyan termék esetében, amit minden nap használunk.
3, Púder
A púdert alapvetően az arc csillogásának eltűntetésére alkalmazzuk, de nem ez a fő feladata. Ahhoz hogy megfelelő alapot képezzünk az arcon, az alatta lévő alapozót és korrektor réteget fixálnunk kell. Ezzel egy olyan felületet kapunk, amivel már könnyen bánhatunk. Hatására pedig a bőr még egységesebbé válik és a fénylések is eltűnnek. A minőség bár az eddigi összes termék esetében fontos, a púdernél az egyik legfontosabb, hiszen ez is az arc egész felületére felkerül így fontos, hogy ne irritálja a bőrt. Emellett a púder fokozottan elősegíti a pattanások kialakulását, így az érzékenyek válasszanak pattanásos bőrre kifejlesztett termékeket vagy gyógy púdereket.
4, Pirosító, csontosító
A homogén alapunkra most szükségünk van egy kis színre, hogy életet leheljünk arcunkra. A csontosító és pirosító feladata az arcélek kihangsúlyozása és egy kis szín csempészése az arcra. Ehhez pedig meg kell találnunk a bőrszínünknek és ízlésünknek legjobban megfelelő darabokat. Mindkét esetben fontos a szín, hiszen nem szabad sötétnek vagy épp rikítónak lennie, ha azt mindennapi használatra szánjuk. Egy közös árnyalatot válasszunk, ami eléri a megfelelő hatást, de nem veszi el a figyelmet a sminkünk többi részéről. Ez is egyike azoknak a termékeknek, amiből felesleges több darabot tartanunk otthon, hiszen minden sminkünkben fel tudjuk használni. A feladat csupán az, hogy ráleljünk arra az egyre, ami tökéletesen illeszkedik hozzánk.
5, Szájkontúr
Erről a lépésről sajnos sokan megfeledkeznek, vagy idő hiánya miatt kihagyták a rutinjukból. Azonban mindenki neszesszerében kell lapulni egy szájkontúr ceruzának. Ha magunknak is profi smink hatást szeretnénk elérni, akkor meg kell tanulnunk a használatát. A ceruza segítségével tökéletesíthetünk szánk formáján, nagyobbíthatjuk minimálisan azt. Emellett meggátolhatjuk azt is, hogy a későbbiekben a rúzs elmaszatolódjon, vagy elmozduljon a helyéről. A színek tekintetében pedig nincs szükség arra, hogy minden rúzsunkhoz ugyanolyan árnyalattal rendelkezzünk. Válasszunk egy közép árnyalatot, amely eldolgozva tökéletesen hasonul minden tónushoz.
6, Rúzs, szájfény
Rúzsok és szájfények tekintetében a színt és állagot tekintve végtelen a kínálat. Mindenki mást preferál. Van, aki a hétköznapokban is rúzst használ, de vannak, akik egy átlátszó kis szájfénnyel dobják fel a szájukat. Magunknak kell kitapasztani, melyik is a tökéletes választás, amely beleilleszthető a mindennapjainkba. Ha hosszú távú használatot vesszük tekintetbe, fontos hogy minden sminkhez és öltözethez illeszkedjen. Ezért fontos, hogy mindenki neszesszerében legyen egy nude árnyalat, amely tökéletesen idomul mindenhez. Ezen kívül pedig, egy vadabb, élénk színre is szükségünk van, amivel különleges napokon dobhatjuk fel sminkünket és kedvünket egyaránt. Hiszen a rúzs önmagában is öltöztet, és egy vörös rúzsban démonian szexik lehetünk, egy pinkben pajkosak és vidámak, egy narancsban játékosak és bohók.
7, Szemöldök formázó
Az arc karakterét a szemöldök határozza meg. Legyen az vékony vagy vastag, fontos szerepet tölt be a tökéletes smink elérésénél. Ahhoz, hogy szebbé varázsoljuk őket, fontos, hogy a formáját és dússágát megigazítsuk. Erre pedig már rengeteg termék áll rendelkezésünkre. Fontos, hogy megtaláljuk köztük a számunkra legmegfelelőbbet. Legyen az por állagú vagy ceruza, a lényeg, hogy legyen és tudjunk bánni vele. Így a végeredmény még esztétikusabb lesz.
8, Szemceruza
A szemceruza szintén nagy fontossággal bír. Használatával karakteresebbé tehetjük szemeinket, hogy még nagyobb hangsúly összpontosuljon rájuk. Emellett a későbbiekben a szemceruza rengeteg bonyolultabb szemsmink elkészítéséhez alapvető eszköz lesz. Így minden neszesszernek rejtenie kell egyet. Fontos, hogy a ceruzánk anyaga ne maszatolódjon el, valamint hogy megfelelően fogjon. Hiszen ha rosszat választunk, hiába, nem fogunk tudni tökéletes hatást elérni.
9, Tus
Bár nem minden sminkhez, és nem minden nap van rá szükségünk, mégis fontos, hogy rendelkezzünk egy jó minőségű tussal. Fontos, hogy amikor keresgélünk, tartsuk figyelemben az állagot, a használhatóságot. A rossz tus nehezen szárad, kenődik és nehezen lehet vele bánni. A végeredménye nyomán pedig nem marad más csak két pandaszem. Ezért tartsuk figyelemben a fentieket. Ne feledjétek kipróbálni sem, mivel így biztosak lehettek abban, hogy amit hazavisztek termék, az valóban tökéletes választás.
10, Szemhéj paletta
A hétköznapi smink elkészítéséhez nincs szükségünk ezer meg egy szemhéjpúderre. A csillogó csodák és a vakító színek egyike sem szükséges, hiszen ezek felhasználásához már gyakorlottság szükséges. A legjobb megoldás egy többszínű paletta, amely minden alapvető színt tartalmaz, amit a hétköznapokban szabadon kombinálhatunk. Figyeljünk oda, hogy a paletta mindenképpen tartalmazzon, fekete, nude és barna színt. Emellett olyan nekünk tetsző árnyalatokból álljon össze, ami a típusunknak megfelel, valamint a stílusunkhoz is idomul. Ne aggódjatok, nem lesz ez kevés. Hiszen egy igazi sminkes, ami válik majd belőletek, egy színből is tud csodát alkotni.
11, Szempillaspirál
A smink koronája a szempilla. Kiemeli a szemeket és még nagyobbnak láttatja azokat. Nélküle olyanná válik a smink, mint egy befejezetlen festmény, ezért sose feledkezzünk meg erről a lépésről. Segítségével hosszabb és dúsabb pillákra tehetünk szert. Nehéz feladat viszont rátalálni az igazira. Egy nő élete során több száz spirált próbál ki, miközben keresgéli a legmegfelelőbbet. Ha viszont megvan, soha többet nem ereszti. A smink utolsó lépéséhez érve pedig, felnézve elénk tárulhat a tökéletes végeredmény.
Eliza

