Outfitek

A nyár színeibe öltözve, avagy légy önmagad

Aki, ismer engem, az tudhatja, hogy sosem szeretem az egyszerű és egyszínű darabokat. Az megjelenés terén sosem voltam a megszokottság híve, mindig is szerettem, ha kitűnhetek a tömegből az öltözködésemmel. Nem érdekelt mások véleménye, és ennek köszönhetően, olyan vidám és élénk öltözködési stílust alakíthattam ki, ami immáron védjegyemmé is vált. Mindig, ha kilépek otthonról, azt is figyelembe veszem, hogy az a ruha, amit felveszek, tükrözze a hangulatomat és önmagamat. Mindig is szerettem a nőies, elegáns darabokat, de egy kis csavarral, hiszen szeretem feldobni őket némi színnel, vagy különleges mintával. A blogomon keresztül pedig, másokat is szeretnék buzdítani arra, hogy merjenek izgalmasabb és merészebb kombinációkat magukra ölteni és kísérletezni a ruhadarabokkal. Ahogy a személyiségünk is ezer színben pompázik, és nincs két egyforma ember sem, így a ruháink is töközhetik azt a változatosságot. Így legyen az munkahely, esti vacsora, városi séta, vagy nagymama látogatás, próbáljuk minden esetbe belevinni önmagunkat, és merni, megmutatni a bennünk rejlő szivárványt. Merjünk önmagunk lenni, és sose számítson mások vélemény.

A mai napon a nyár színeit öltöttem magamra, hiszen az örvénylő mintában megtalálható a kék piros, sárga szín, és mindezek egy fehér, elegáns alapon nyugszanak. Az overál fazon kényelmet biztosít a mindennapokra, miközben megtarthatjuk az elegáns hatás. Kiegészítőként pedig a ruhához színben harmonizáló darabokat választottam, királykék topánt, és vörös clutchet.

Eliza

Ruha: AFC

Táska: Kazar

Cipő: Cipőfalva

Fotó: Szatló Gábor

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

FacebookTwitterInstagramPinterestLinkedInGoogle+YoutubeRedditDribbbleBehanceGithubCodePenEmail