Divat,  Interjú

Lipsclothes interjú, avagy a nőiesség a magyar divatban

Egy éve bukkantam rá a Lipsclothes márkára, amely első látásra elvarázsolt, hiszen minden tekintetben pont azt a stílus képviseli, amit én magam az életben és a blogon. A márka ruhái az 50-60-es évek hangulatát megidézve hozza el nekünk a nőiességet, és az eleganciát. Különleges varrásaival és vonalaival pedig tökéletes alakot varázsol. Pár hónapja pedig volt szerencsém személyesen is megismerkedni a márka megalkotójával, Füri Zsanettel, aki elragadó, vidám természetével rögtön belopta magát a szívembe. Ruhái pedig minden részletükben magában rejtik a nőiességet, amely miatt a magyar tervezők sorából magasan kiemelkedik. Ruhán keresztül képviseli azt a sikket, amely modern korunkban kezd háttérbe szorulni, és eltűnni a fast fashion basic darabjainak hátterében. A márka üzenetével azonban sikerül újra visszacsempészni a nőiességet a magyar divat mindennapjaiba, és ezáltal a hétköznapi nő szívébe is.

Zsani, a Jelky Andras Ruhaipari Gimnáziumban szerzett ruhatervező és stylist képesítést, azonban a saját márka megalakítása még váratott magára, hiszen útjai kicsit elkalandoztak a divattervezéstől. 2015-ben végül eldöntötte, nekivág egy saját tervezésű kollekció létrehozásába. A kezdeményezést siker koronázta, és az ismerősei mellett egyre több emberhez jutott el Zsani tehetségének híre. Azóta eltelt idő alatt, a márka már rengeteg kollekciót élt meg, és egyre növekvő lelkesedés és rajongás övezi a márkát. A tavalyi évben már egy divatbemutatót is megért név, hamar bekerül a köztudatba. A kezdetek óta eltelt időben olyan nagy nevek viselték darabjait, mint Kiss Daniella, Nagy Adrienn, Singh Viki , Mihályi Réka , Cséffalvay Dorka , Sáfrány Emese. Zsani töretlen lendülettel folytatja tovább munkásságát, és jövőre vonatkozó tervei is egyre messzebb vezetik majd a márkát. Addig is minden nap próbálja belecsempészni vevői mindennapjaiba, a szépséget és nőiességet.

A többi magyar tervezővel szemben, Zsani elsődleges célja a hordhatóság és a kényelem. A tervezés során minden olyan szempontot figyelembe vesz, amely felmerülhet. A részletekben rejlő precizitás, és tökéletesség miatt minden darab egyedi, és utánozhatatlan. Színeiben is törekszik a letisztultságra, és a nőiességre, ezért jellemző rájuk a fehér, vörös, bézs, valamint az örök klasszikus fekete. A ruhák vonalait tökéletesen a női alakra igazítja, és a különleges varrások és megoldások által éri el a homokóra alak illúzióját. A kollekcióiban főként alkalmi, és irodai viseletek kapnak helyet, de egyre több hétköznapokon viselhető, és sikkesebb darabok is bekerültek.

Úgy döntöttem, hogy egy interjú keretein belül még mélyebben beleásom magamat a márka alakulásába, és abba, mi is inspirálja a tervezőnőt. Emellett arra is kíváncsi voltam, mi a véleménye a mai fiatalok viszonyáról a nőies ruhákkal kapcsolatban. Egy kötetlen beszélgetés keretén belül faggattam ki Zsanit, amely csodás természete miatt igen jó hangulatban telt. Íme, a vele készült interjú!

Mióta foglakozol a divattal?

A divat már gyermekkorom óta foglalkoztat, gyermekkorom óta ezzel szerettem volna foglalkozni. Első divattal kapcsolatos munkámat 11 évvel ezelőtt kaptam meg, a Guess márkának a Visual Merchandisere lehettem, ezzel a mai napig foglalkozom! Saját márkámat pedig lassan 2 éve alapítottam.

Mikor fogalmazódott meg benned a saját márka ötlete?

A saját márka ötlete 2 évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem, úgy éreztem, megértem a pillanatra, hogy elkezdjem a saját álmaim megvalósítását.

Kinek szánod a ruháidat?

A ruháimat a nőies megjelenést kedvelő nők számára ajánlom.

Mi az a 3 szó, ami legjobban jellemzi a márkát?

Időtlen, elegáns, sikkes.

Miből meríted az ihletet?

A nőies korszakok ihletnek meg, nagyon szeretem a 40′ -50′ -60′ éves stílus-, és divatikonjait.

Milyen színek a legjellemzőbbek a kreációidban?

A klasszikus alapszíneket használom (fekete, fehér, bézs, piros), ezekhez szoktam egy-két nyári vagy téli időszaknak megfelelő színárnyalatot választani, mindig azt, ami a szememnek tetszik.

Milyen sikereket értél el a kezdetek óta?

Egyre többen keresnek meg egyes eseményekre, rendezvényekre, hogy készítsem el a ruhájukat. Számomra jelenleg ez a legnagyobb siker.

Mik a céljaid a jövőre nézve?

Szeretnék változatos lenni, bővíteni a kollekciómat sok újdonsággal. Emellett a weboldalt és a webshopot szeretném elindítani.

Mit jelent számodra a nőies öltözködés?

A nőies öltözködés számomra a nő teljes összhangja a hajtól a cipőig, ha valaki tudja viselni azt, amit hord és természetesen a kisugárzás.

Mit gondolsz, mi az oka, hogy a hétköznapokban olyan kevesen mernek nőiesen öltözködni?

Sajnos a rohanó életmód a legtöbb embernek a kényelmes ruhákat részesíti előnyben, így sokszor a funkció és nem az összhang kerül első helyre.

Lehet ennek az oka a költségesség?

A nőiesség elérése nem pénztárca függő! Egy jó érzékkel bármiből kihozhatjuk a várt végeredményt.

A mai fiatalok, miért nem mernek nőies ruhákba öltözni?

A legtöbb mai fiatalra nagy nyomást gyakorol a média, ezért azt követik öltözködésben, aki számukra a stílusikon, sajnos a mai trendek nem a nőiességet hirdetik…

Miért alakult ki az az emberek gondolkozásában, hogy nem tudják megkülönböztetni a közönségest a nőiestől?

Sajnos sokan úgy gondolják, attól lesznek kívánatosak, “nőiesek”, ha mindent megmutatnak. Én nem ebben hiszek, sokkal több fantáziát indít el egy visszafogottabb outfit, a ’kevesebb több’ alapelve. Ha fönt nyitott, akkor alul zárt és pont így fordítva! Ez a jó ízlés titka.

Ha szeretnétek többet megtudni a márkáról, kövessétek figyelemmel Instagramon vagy Facebookon. Ha pedig magatok is szeretnétek rendelkezni eggyel a csodás kreációk közül, akkor keressétek bátran privát üzenetben a Lipsclothes közösségi felületein.

Eliza

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

FacebookTwitterInstagramPinterestLinkedInGoogle+YoutubeRedditDribbbleBehanceGithubCodePenEmail