Magamról

Kérdezz, felelek mindenre!

Az elkövetkezendő hetekben hatalmas változások következnek be a blog életében. Mint már észrevehettétek a magánéletembe való betekintést mindig is szerettem a minimumra csökkenteni, de elérkezettnek láttam az időt, hogy most már teljes valómban elétek járuljak, és kicsivel többet mutassak meg magamból. Bár még nem olyan régen kezdtem el a blogot, mégis ez idő alatt is hatalmas erőt és támogatást kaptam tőletek. Hatalmas öröm nekem, hogy ilyen sokan követik figyelemmel a munkámat. Sok kérdést tettetek fel nekem üzentekben, ami talán többetekben felmerült már. Ezekre a kérdésekre szeretnék most magyarázattal szolgálni. Ezeken keresztül pedig jobban megismerhettek engem is, és azt, hogy a blog miért is olyan amilyen. Bizonyára már észrevettétek, én nem olyan divat blogger vagyok, mint a mások, és ennek megvan a magyarázatai is. Íme, hát a ti kérdéseitekre adott válaszaim!

Lehet-e Magyarországon nemzetközi szintű blogot működtetni?

Természetesen kis hazánk is rengeteg bloggal rendelkezik, amelyből sok eléri a nemzetközi szintet. Ahol vannak profik, ott akadnak amatőrök is. Az évek során nagyon sok divat blogot láttam, és folyamatosan sokak munkásságát követem figyelemmel. Sokan hajlamosak elkövetni bizonyos hibákat, amitől nem csak az oldalak minősége és a profizmus rombolódik, de néha komikus hatást is keltenek. Így lehet egy teljesen komolynak szánt bejegyzésből paródia forrás, vagy egy-egy képből közröhej. Persze mindenki esendő és megbotlik egyszer, de vannak, akiknek ezek az esések-kelések adják ki az egész munkásságukat. Nagyon sok profi divat blogger van ma Magyarországon, akik ezeket a hibákat soha nem követnék el. Amikor elkezdetem a blogomat célomul tűztem ki, hogy professzionális szinten, teljes energiámat belefektetve, teljes bedobással alkotom meg a cikkeket és az outfiteket. Mindezt pedig a blog témájához híven ragaszkodva: a Divat a fő iránymutató. Egy napon pedig én is szeretnék ott lenni a legjobbak között, és a segítségetekkel ez az álmom megvalósulhat egyszer.

Miért csak a divat témájára fókuszálsz? Miért nem vagy látható teljes alakban?

Sok blogger követi el azt a hibát, hogy elindul egy tematikán és később ez átcsap egy önreklámba. Ő maga mit tesz, hol eszik, mit csinál a barátnőivel. Ennek is megvan a fóruma, de szerintem egy divat blog azzal foglakozzon, amiért megalakul: inspiráljon és tájékoztatást nyújtson a divat alakulásáról. Ezért döntöttem úgy, hogy az én blogom ezektől mentes lesz, és tisztán a divattal foglakozom. Természetesen már észrevehettétek, hogy én anonimen dolgozom, és a fotókon is arc nélkül láthattok. Ez egy részről azért van, mert a fotókkal titeket inspirálni szeretnélek, és segíteni, hogy az egy-egy mai divatos darabot hogyan illeszthetitek be a mindennapjaitokba, ahogy én is teszem. Ehhez viszont, nincs szükség a személyemre. Másrészt a saját magánéletem és írói szabadságom védelmében teszem így, hiszen úgy gondolom, könnyebb úgy alkotni valamit, ha nem mindig arra gondolok, az ismerőseim vagy épp rosszakaróim mit gondolnak rólam. Ez a tendencia azonban a héten megváltozik, hiszen eldöntöttem most már teljes valómban is megmutatkozom előttetek.

Te vagy látható a képeken? Hogy néz ki egy ilyen fotózás?

Sokan kérdeztetek engem a fotózásokkal kapcsolatban, hiszen a többi bloghoz képest én minden héten tartok outfit fotózást. Ahhoz, hogy ez létrejöjjön, hétről hétre rengeteg energiát igényel. Hiszen egy fotózás megszervezése és lebonyolítása nem mindig könnyű munka. Szerencsére egy profi csapat segíti a munkámat, így rugalmasan és gyorsan tudjuk megalkotni az anyagokat. A fotózások előkészülete mindig hosszabb időt vesz igénybe, az outfiteket a héten a cégek által biztosított termékek köré építve egészítem ki a saját forrásaimból. Ezek a fotózások igazából semmi misztikumot nem rejtenek magukban, inkább komikusak kívülről nézve. Hidegben, hóban, fagyban, szélben és orkánban is megpróbáljuk nektek a legtökéletesebb tartalmat megalkotni.

Miért nem csinálok étel fotókat? Miért nem mutatok be éttermeket, szórakozó helyeket is?

A blogon sosem fogtok olyannal találkozni, hogy én ma épp mit ettem és mit főztem. A blog divat blog célja nem az, hogy mindenáron bemutassa, hogy igen is én konyhatündér vagyok, vagy ide oda járok éttermekbe. A blogom témáját tekintve, a gasztronómia nem illeszkedik bele, ezért sosem fogok ezzel a témával mélyebben foglakozni. Mindenki táplálkozik, minden nap reggelizik, ebédel és vacsorázik, de erről nem kell közvetítem. Itt nem lesznek receptek, sem étteremajánlók. Hozzátenném, hogy nagyon jól főzök és sütök, de szerencsére ezt senkinek nem kell bizonyítanom. Ezeknek is megvannak a maga fórumai, ezeket a blogokat hívják lifestyle vagy gasztro blognak. Az én blogom a divaton szépségápoláson, és sminken kívül semmilyen más ettől merőben eltérő témát nem fog tárgyalni.

Tanácsot adnál nekem a szerelmi életemmel kapcsolatban?

Sokan kerestetek meg engem, hogy segítséget kérjetek személyes kérdésekben vagy a párkapcsolatotokban. A blogom nem foglakozik ezzel a témával, minden kedves kérdezőt elirányítottam nálam ebben a témában potensebb szakemberhez. Sokan beleesnek a hibába hogy blogjukon szerelmi tanácsokat, vagy épp kapcsolati tanácsokat ontanak magukból. Úgy érzem, hogy egy 20-as éveiben lévő fiatal lány nem rendelkezik olyan élettapasztalattal vagy szaktudással, hogy ebben a témában tanácsot adhasson. Én magam is boldog párkapcsolatban élek, de sosem fogok erről beszélni. Nem érzem magamat olyan tapasztaltnak ebben a témában, hogy valakinek tanácsot, vagy útmutatást adjak. Hiszen mindenki más személyiség és természetesen nem látok bele más életébe, ahogy én sem osztom meg a nagyközönséggel a sajátomat. Nagy szavakkal vagy eszményi gondolatokkal pedig nem foglak titeket bombázni, hiszen ez szintén nem az a hely. Be kell vallanunk, mi huszonakárhány évesen, pár kapcsolattal a hátunk mögött még nem tudhatjuk mi az igaz szerelem, milyen a tökéletes kapcsolat, vagy mi a receptje a pasi szerzésnek. Az életünk elején járunk még, és sokévnyi tapasztalás áll még előttünk ahhoz, hogy igazi véleményt vagy tanácsot tudjunk adni. Addig, amíg ezzel az élettapasztalattal nem rendelkezem, nem foglak titeket átverni a tudás illúziójával.

Miért nem írsz többet magadról?

Sok blogger arra használja blogját, hogy saját életét megossza az olvasókkal. Örömét, bánatát, mindennapi problémáit. Én nem érzem a kényszert arra, hogy többet adjak ki magamból, mint ami szükséges. Abban az illúzióban sem ringatom magamat, hogy ezek valóban titeket érdeklődéssel töltenének el. Hiszen az elsődleges a divat, és kit érdekel, hogy rossz napom volt ma, vagy összevesztem valakivel, vagy valakinek segítettem felállni a buszon. Senkit sem érdekel, hogy szerelmi bánatom van, vagy beteg a kiskutyám. Minket csak egy foglakoztat: mi folyik éppen a divatvilágban. Ezért a továbbiakban is csak annyit fogok megosztani az életemből, ami a blogot is érinti. Se többet, se kevesebbet.

Nálam miért van ilyen kevés reklámozott termék?

A blogokon természetes, hogy szponzorok által számunkra bitósított termékekhez adjuk a nevünket és számolunk be a tapasztalatainkról velük kapcsolatban. Rengeteg cég keresett fel amióta nekikezdtem a blognak, de nagyon soknak kellet nemet mondanom, mivel semmilyen szinten nem kapcsolódtak termékeik a blogom témájához. Vannak bloggerek, akik nem gyakorolják gyakran az elutasítást, és néha túlzásba esnek. Így lehet az, hogy egy divat blog vizeket, teákat, vitaminokat vagy épp protein por palacsintát reklámoz az oldalukon. Mindennek megvan a megfelelő fóruma, és egy egészséggel, fogyókúrával, vagy sporttal foglalkozó blogon ez tökéletesen illeszkedik a blog portfóliójába, azonban egy divattal foglakozón néha viccesen mutat. Hiszen hogy mutatna, hogy egy gasztro blog motorolajat, vagy üdülési jogot reklámozna a Bahamákon. Viccesen. Hát, ez ilyen ezeken az oldalakon is. Én próbálom ezeket a dolgokat olyan messziről elkerülni, amilyen messziről csak tudom.

Honnan van ez a sok szép ruhád? Hogy tudsz minden héten más ruhában megjelenni?

A divat blogok fő célja, hogy minél több stílussal és ötlettel szolgáljon nektek, így mindenki tud belőle inspirálódni, vagy ötletet meríteni. Vannak olyanok, akik minden egyes fotózásuk során ugyanabban a kopott farmerben és kinyúlt pólóban állnak a lencse elé. Ez viszont megkérdőjelezi, hogy az a blog valóban a divattal foglakozik-e vagy csak, mint már korábban kifejtettem, önmaga reklámozása a cél. Sokszor előfordul, hogy olyan agyonhasznált dolgokban pózolnak, amin látszik, hogy évek óta elnyűtte, és más ember már csak otthon venné fel takarításhoz. Természetesen nem költünk minden egyes fotózásra százezreket, hogy mindig új dolgokban lássatok minket, és mi is a saját gardróbunkban megtalált dolgainkat egészítjük ki, de ez nem jelenti azt, hogy néha egy-egy új dologra ne kelljen beruháznunk. Mi magát a divatot mutatjuk be nektek, és mivel minden szezonban változik, így nekünk is figyelemmel kell követni és változtatni. Unalmassá is válhat, ha valaki mindig csak ugyanabban a ruhában van, és nincs fantáziája változtatni. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert az évek során rengeteg ruhát halmoztam fel a saját készletemben, és így sokkal könnyebb összeállítanom minden héten más és más szettet. Szenvedélyesen gyűjtök mindent, ami divat, így mára már olyan mintha egy gardróbban laknék.

Ezek mind a saját képem?

Sokan sajnos hülyének nézik az olvasóikat és egy-egy képet teljes komolysággal a sajátjukként adnak el. Ez egyrészről megtévesztés, hiszen a minőségi képpel olyan látszatot állítanak fel, ami nem igaz, másrészt plagizálás. Egy avatott szem rögtön észreveszi, hiszen a réten hátulról fotózott alak már másik blogokon is sokszor szembejött, vagy a tányérkészlet már más nagy nevek oldalán feltűnt párszor. Persze más az inspiráció, és az, hogy sajátunkként adunk el valamit. Sok blog épül arra, hogy sztárok, bloggerek outfitjein keresztül mutatják be a mai divatot és nyújtanak inspirációt, de ők nem pedáloznak azzal, hogy ők láthatók a képeken. Előrebocsájtom, hogy az oldalamon található összes képanyag saját készítésű, vagy profi fotós stáb által számomra elkészített képanyag. A képek eredetiségét pedig a saját logómmal is fémjelzem, hogy senkiben se maradjon kétség, nem eredetiek.

A cikkeidet magad írod?

Az előzőekhez kapcsolódik, hogy vannak, akik idegen nyelvű munkákat, vagy magyar újságírók cikkeit dolgozzák át, vagy egyben bemásolják saját oldalukra és önálló munkáikként publikálják. Ez nem csak törvénytelen, de a saját maguk degradálása is, hiszen ezzel a bloguk hitelességét és minőségét ássák alá. Szerencsére, én fiatalkorom óta foglakozok napi szinten írással, és szenvedélyemmé is vált azóta, így a saját munka elkészítése nem okoz gondot. A cikkeimet mindig próbálom teljes szívből megírni, és minden tudásomat belehelyezni. Így a témákat és a híreket szeretem precíz és igényes formában elétek tárni. Minden cikket saját kezűleg, és legtöbb esetben a publikáció napján készítem el. Így mindig tudom követni a legfrissebb eseményeket, híreket, és így naprakész lehetek a divat világában.

Ki inspirál téged?

Alapvetően nincs egy kifejezett személy, aki inspirál. Az internet világába mélyülve rengeteg inspiráló kép és cikk kerül a szemem elé, amiből tudok meríteni ötleteket. Mindamellett a mindenkori szerelmemből, a Vogue-ból tudok információkat gyűjteni. Kis korom óta olvasom, és mindig is imádtam az újságot. Azokat a lapokat lapozgatva, rengeteg ötlet és inspirációt nyerek.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

FacebookTwitterInstagramPinterestLinkedInGoogle+YoutubeRedditDribbbleBehanceGithubCodePenEmail