Outfitek

Titkos kert

A tegnapi ítéletidő miatt ezen a héten én és a csapatom sajnos nem tudtuk megtartani a hétre tervezett outfit fotózást. Azonban nem szeretnélek titeket ezen a héten cserben hagyni, ezért egy pár hónapja tartott, kimaradt anyagot szeretnék most megosztani veletek. Még novembert írtunk, amikor csapatommal a városban keresgéltünk helyszínt a fotózásunkhoz. Budapest utcáit járva végül egy csodás helyre bukkantunk. A belvárosi házak rengetegében, egy különleges épület lépcsőházában találtunk rá erre a különleges kis kerthelyiségre, ahol egy kis kávézó is megbújt csendesen. El sem hittük, hogy létezhet ilyen csodás hely, és éppen itt a városunk szívében, elbújva a világ zajától. A háztömb közepén, üvegkupola alatt burjánzó zöld növények fedték a falakat. A hosszú kőlépcső mindkét oldalát benőtte a rapkény, és az ősz ellenére minden zöldben pompázott. A kávézó vas székei régi korokat idézve repített el minket a múltba. Mintha kis mesevilágba csöppentünk volna. Egy titkos kis kertként fedte fel előttünk szépségét. Természetesen tudtuk, ez a legtökéletesebb helyszín egy fotózás számára. A tulajdonos csupán a hely kilétének elhallgatását kérte. Így fedje homály, hol is történt ez a kis különleges légyott. Mint már említettem több cikkemben is, a Tyúkláb minta szinte már a védjegyemmé vált. Az utolsó hónapokat kihasználva, amikor még ezt a mintát büntetlenül hordhattam, ismét egy ilyen darabra esett a választásom. A hosszúujjú, pamut fazon, a megfelelő harisnyával télen is tökéletes darab, természetesen csakis egy nagy, vastag kabáttal, és fűtött helyiségben. Kiegészítőül pedig csak egyszerű fekete darabokat választottam, hogy ne vonjam el a figyelmet a ruháról. A végeredmény letisztult, elegáns, időtálló és nőies. Tökéletes egy esti vacsorához, délutáni kávézáshoz. Bár nem így terveztük, de mégis csodás eredményt köszönhetünk ennek a különleges véletlennek! Ősszel sajnos nem tudtam beleilleszteni a tervezetbe, de most bepótolva mutatom meg nektek az eredményt. Remélem, nektek is el fogja nyerni a tetszéseteket!

Eliza

Fotó: TJI Art & Design

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

FacebookTwitterInstagramPinterestLinkedInGoogle+YoutubeRedditDribbbleBehanceGithubCodePenEmail